27 április 2009

Bulikról, rendezvényekről...

Minden szemeszter során 5-7 iskolai hétvége található a programban mely azt jelenti, hogy ilyenkor teljes létszámban (legalábbis majdnem) készenállnak a diákok arra, hogy valaminek az apropóján emlékezetessé tegyék az együtt töltött időt. Ilyen például a sport, az outdoor, a családi, a politikai hétvége vagy éppen a minden év májusában megrendezésre kerülő nagy HH diák találkozó.
Ez természetesen az első szervezési feladatoktól a hétvégi programok zárultát jelző takarításig terjed. Ki, mit csinál, miben vesz részt, csupa érdekes és izgalmas feladat.
A legjelentősebb természetesen ezek közül a május első hétvégéjén megrendezésre kerülő diáktalálkozó, ahol az "öreg" akár 30 évvel ezelőtt HH diákok is megjelennek, már persze ha idejük engedi, hogy résztvegyenek ezen a fantasztikus bulin. Jó dolog látni, hogy az idősebb régi diákok és a fiatalok együtt költik el az fantasztikus vacsorát melyet a konyha jóvoltából egyszerre akár 300-an is fogyaszthatnak.
A másik de talán hasonlóan jelentős rendezvény, a családi hétvége, melyeken a diákok, szülei, rokonai betekintést nyerhetnek a fiatalok mindennapjaiba. Megtekinthetik a táncosok produkcióját, a festők kerámiázók vagy nemezelők munkáit, a teatersportosok előadását, hogy aztán a végén egy hangulatos vacsorával majd az azt követő Einsteines partival tegyék feledhetetlenné ezt a hétvégét is...

16 április 2009

Dánia megnyitja munkaerőpiacát!

A Külügyminisztérium közlése szerint május 1-től Dánia is lehetővé teszi a korlátlan munkavállalást.
Dánia így már a tizenkettedik EU tagállam, mely eltörli a munkaerő szabad áramlását akadályozó korlátokat.

12 április 2009

Iskolai utazások II. Idre Fjäll (tavaszi szemeszter)

A közlekedés szempontjából jóval ideálisabb helyszín Idre Fjäll, mint Les Vans, de igazából felesleges is összehasonlítani a kettőt.

Az eddigi Trysilbe, Norvégiába szervezett utak helyett idén Svédországba vitte az iskola a diákokat. Szerencsére ezt egy közel sem olyan "gyötrelmes" utazással értük el, mint ősszel Franciaországot, itt "csak" 2,5 órát utaztunk Frederikshavnig, aztán kompoltunk több, mint 3-at, majd az út nagyobb része immáron Svédországban Göteborgtól közel 8 órán át tartott.

Itt még áprilisban is nagyon jó minőségű és tetemes mennyiségű hó található, pedig a síközpont nem is fekszik igazán magasan, hozzávetőleg a mi Kékesünknek megfelelő a magassága, bár igaz, hogy néhány szélességi fokkal északabbra. :)


Ha valaki még nem próbálta a síelést, akkor erre is kiválóan alkalmas a helyszín, hiszen a 41 sípályából 16 zöld, míg aki már kicsit is gyakorlottabb, annak a 10 kék, 5 piros és 10 fekete pálya kínálhat újdonságot.
A pályák nem hosszúak, a leghosszabb nincs egészen 3 km (Dalarnas Längsta), míg a legnagyobb lejtés alig több, mint 300 méter.
A hegynek mind a négy oldala síelhető, ráadásul a 30 lifttel (ülő, tárcsás, csákányos) minden pálya könnyedén megközelíthető.

Természetesen ha valaki a sífutást részesíti előnyben, akkor szintén megtalálhatja a neki megfelelő terepet, hiszen 65 km-nyi pálya áll rendelkezésre.

A síközpontban található szupermarket (ICA), sportbolt (Intersport), pizzéria, étterem és bár, illetve egy hotel.

Szerencsére ez az út is, ugyanúgy, mint az őszi, az "új" EU-s diákoknak az ösztöndíj részét képezi, tehát ingyenes.

01 április 2009

Iskolai utazások I. Les Vans (őszi szemeszter)

Amikor idekerültünk a hadsteni népfőiskolára, tudtuk, hogy lesz egy egyhetes külföldi út a szemeszter során. Az elején az még nem volt világos, hogy ezt nekünk kell-e fizetni, vagy ez is része az ösztöndíjunknak.

Szerencsére az EU-nak köszönhetően ezek az utak is ingyenesek, nekünk nemzetközi diákoknak. Azt nem kell mondanom, hogy a dánoknak ezért jelentős ezreket kell fizetniük dán koronában, bár azt hiszem ezt ők azért kevésbé érzik meg, mint amennyire nekünk lenne nehéz kifizetni.

Egyébként ezek az utak részei egy-egy népfőiskola életének, van amelyik Németországba, van amelyik Görögországba esetleg Portugáliába viszi a diákjait, de van olyan is amelyik Bolíviába kirándultatja a fiatalokat.


Az őszi szemeszter során mi hadsteniek Dél-Franciaországba egy outdoor túrára jutottunk. Ez már egy bejáratott helye az iskolának, Les Vans-ban van a szállás, Saint Etienne és Nîmes között majdnem félúton.

Nagyon szép hely, sokféle sportolási és kirándulási lehetőséggel. A program melyet szerveznek a vezető tanárok, tartalmaznak egy kajaktúrát, egy napos városnézést Nîmes-be, egyúttal megnézzük a Pont du Gard-ot is, emellett egy borkóstoló túra részeként eljutunk a Pont d’Arc-hoz, egy természetes "kőhídhoz" is.

A túra egy része választható, vagy az egyik vagy a másik programon lehet részt venni. Az alternatívák a következőek: egész napos túra Thines-be egy hegyi faluba az Ardèche hegységben, vagy canyoning túra egy közeli folyónál. A másik napi alternatívák, sziklamászás vagy barlang túra, esetleg rapelling túra a kajaktúra során megismert hegyek mentén. Egyik szebb és izgalmasabb mint a másik.

Azt azért hozzá kell tenni, hogy maga az út nem rövid, amíg eljutunk busszal a célállomásra, az közel 23 óra!! és csak néhány rövidebb pihenőt tartalmaz, így eléggé gyötrelmes az egész, de a látvány és az élmény kárpótol mindenért...

Les Vans utcakép

Free counter and web stats