31 október 2008

Halloween party

Ma ismét Fun & Fitness-szel kezdtünk, ahol az óra nagy részét a náluk is régi nemzeti játékként kezelt "kidobós"-t játszottuk, majd nekem szabadidő következett. Ezt álláskereséssel töltöttem, illetve próbáltam információhoz jutni a Sterling-gel kapcsolatban. Holnap írok a Norwegian.no-nak egy levelet, mert azt írták az oldalukon, hogy november 8-ig van lehetőség féláron eljutni a kívánt úticélhoz, ha bemutatom a Sterling jegyem. Na most csak az a kérdés, hogy ez mennyiben lehetséges, ha nekem Dániából szól a jegyem Budapestre, mert természetesen elmegyek Oslo-ba, ha így megoldható, mert ugyanennyiből jönne ki, ha Malmö-ből szeretnék menni Wizzair-rel, hiszen ott meg a csomag szállítása kerül nagyon sokba. Na mindegy, majd kiderül.
Ebéd után röplabdáztunk, ahol a 6-os pozícióban lévő játékos szerepével ismerkedtünk meg.
Viszont utána elkezdődött az őrület, mindenki vadászta a jelmezeket a ruhatárból az esti party-ra, végülis nem Hitman leszek, hanem szerzetes, találtam egy fekete reverendát, csuklyával, mert az úgyis megy a leborotvált fejemhez. :)
Lassan vacsora, mindenkinek a szettjében kell megjelennie rajta!
A buli vicces volt, a többiek véleménye szerint az enyém abszolút találó volt, hozzám illett leginkább a jelmez. Itt volt a Spice Girls is (5 fiú beöltözött a lányoknak megfelelően), áztán még manók, vámpírok és vadászaik, kalóz, bokszoló, spanyl tánctanár (utalva a múltkori filmre amit a moziban láttunk), úgyhogy széles volt a paletta.


A nemzetközi csoport nagy része az étkező előtt, illetve én vagyok, pontosabban a jelmezem látható a másik képen.

30 október 2008

A hidegzuhany után...

A tegnapi híreket követően, immáron aludván a történtekre egyet, körvonalazódik bennem, hogy hogyan is lehetne megoldani a hazamenetelt, de ez úgyis függ még attól is, hogy mit tudok esetleg pénzügyileg intézni, mármint, hogy a bankkártyával "jegyet" vásárlóknak van-e reményük a pénz visszaszerzésére, avagy sincs...
A suliban igazából zajlik a második periódus nyitánya, szerdán festészeten pvc fóliára kellett különböző motívumokat kreálni, melyeket aztán később fóliahegesztővel fogunk egymáshoz illeszteni. Vacsora előtt Norbi torna, melyben floorballoztunk is egy kicsit, majd utána filmkészítés és tanulás. Mivel pénteken Halloween party lesz, valószínűleg az új "frizurámnak" köszönhetően Hitmanként oldom meg a jelmezesdit, úgyhogy csak egy zakót kellene majd vadásznom a ruhatárban hozzá. :)
Ma labdajátékokon Balleball-t játszottunk, melynek az volt a lényege, hogy egy tépőzáras anyagú "szuszpenzort" és egy hasonló anyaggal a mellén ellátott mezt kellett felvenni, amelyeknek a segítségével el kellett kapni egy labdát, mely aztán beleragadt ebbe az anyagba. A két csapatnak okosan, taktikusan kellett különböző célhelyszínekre juttatni így a labdát, vagy a mellkasunkon, vagy a fenekünkön. Vicces játék volt! :)
European Studies-on nagy nehezen befejeztük a múlt heti filmet, mert közben vitába elegyedtünk a kelet-európai és a nyugat-európai mentalitás közötti különbségeken. Csalás, nem csalás, okoskodás minden helyzetben, stb... Minden szóba került, ami csak az eszünkbe jutott.
Ebéd, majd lementünk a városba egyet sétálni. Gyönyörű a város melletti erdő így ősszel, úgyhogy szombaton reggel még teszek egy újabb kört, fényképezővel felszerelkezve, hogy megörökíthessem ezt a látványt. Vacsi után aztán a finisébe fordultunk a filmnek, csak az én nagy jelenetem van hátra, illetve a Zsuzsinak egy kisebb. Jövő héten elvileg premier!
A tanulás ma sem maradt el...

29 október 2008

Breaking news - Sterling Airlines csőd!! Sterling Airlines bankruptcy

Becsődölt a Sterling Airlines, a mai nappal az összes járatát törölte! A tulajdonos izlandi volt és az izlandi bankrendszer összeomlása vezetett az összeomláshoz, a részvényesek pedig már nem tudták tovább támogatni a légitársaságot. Kerestek befektetőket, de nem sikerült találniuk, így aztán nem volt más választásuk, mint bejelenteni a csődöt.

A honlapjuk helyén egy információs szöveg található dánul és angolul, mely mindenféle változtatás nélkül az alábbi:

Kære kunder, medarbejdere og øvrige partnere (follows in English below)
I de seneste uger har Sterlings ledelse, bestyrelse og hovedaktionær kæmpet for at holde selskabet flydende. Desværre forgæves, og vi har derfor besluttet at indgive konkursbegæring senere i dag.

Baggrund
Sterling Airlines A/S har gennemlevet en række omvæltninger og forandringer siden selskabet blev overtaget af nye ejere i foråret 2005, hvor selskabet blev fusioneret med Maersk Air A/S. I 2005 beløb det samlede tab sig til mere end 800 MDKK, og de tidligere ejere ønskede at komme ud på den ene eller anden måde. Alle arbejdspladser i de to selskaber var derfor i fare, og det samme var konkurrencesituationen på hele det skandinaviske rejsemarked, da vi som lavprisselskab var med til at sikre en sund konkurrence med lavere billetpriser.
Fusionsprocessen startede i efteråret 2005 og varede til midten af 2006, hvor vi havde sikret mere end 1.200 medarbejdere større jobsikkerhed, og havde udvidet vores rutenet til gavn for langt flere skandinaviske passagerer, der kunne glæde sig over de lavere priser.
Forretningen voksede positivt og vores økonomiske situation blev forbedret markant i forhold til de tabsgivende år, der gik forud. I 2007 var operationen lykkedes og med et stigende passagertal kunne vi afslutte året med et driftsmæssigt overskud (positivt EBITDA) for første gang i mange år.

Olie- og finanskrise
I efteråret 2007 kunne vi se en begyndende, global finanskrise brede sig, og i vinteren 2007/2008 oplevede vi en stagnation i rejsemarkedet. Betydelige prisstigninger på fuel og en planlagt, kraftig ekspansion af vores aktiviteter gjorde os mere udsatte for konjunkturskiftet end vi normalt ville have været.
I foråret 2008 blev flyindustrien atter ramt af stigende oliepriser og vigende efterspørgsel. Dette førte til store tab for Sterling. I løbet af sommeren og efteråret gennemførte Sterlings ledelse sammen med medarbejderne en spareplan, hvor både flyflåde og mandskab blev reduceret – en reduktion på 40% uden driftsforstyrrelser. Samtidig trak vi os ud af flere tabsgivende aktiviteter. Disse indgreb ville have haft fuld effekt fra starten af 2009.
Restruktureringen bestod bl.a. i økonomisk støtte fra vores hovedaktionær, der fra udgangen af juli til slutningen af september 2008 tilførte selskabet 444,5 MDKK i ny kapital. Hovedaktionærens plan var at fortsætte støtten indtil starten af 2009. Den 29. september 2008, begyndte det islandske finanssystem at kollapse. I løbet af 3-4 uger var nedsmeltningen af hele det finansielle system en realitet, og vores hovedaktionær kunne ikke fortsætte sin økonomiske støtte. Derfor har der været ført forhandlinger med flere interesserede investorer, men den globale usikkerhed betød desværre, at vi ikke har kunnet finde en tilfredsstillende løsning, og vi har ikke set anden udvej end at begære Sterling Airlines A/S konkurs.
Sterling Airlines’ vartegn har altid været yderst kompetente medarbejdere og et meget højt serviceniveau. Den særlige ‘Sterling ånd’ vil altid leve. Vi har begået fejltagelser hen ad vejen, men de positive oplevelser har forhåbentlig overskygget de negative. Vi var med til at skabe et konkurrencedygtigt marked for flyrejser til og fra Skandinavien, til glæde og gavn for de millioner af rejsende, der valgte at flyve med os.
Information til Sterlings passagerer
Kunder som har bestilt billetter direkte på Sterlings hjemmeside, har desværre ikke mulighed for at få deres billetter refunderet. Dette gælder også returrejsen, hvorfor hjemrejsen med andet flyselskab således er for egen regning.
Hvis du har betalt for billetterne med kreditkort, bør du kontakte kreditkortselskabet/udstederen eller din bank for eventuel refundering af ubrugte billetter.
Passagerer som har booket deres fly gennem et rejsebureau bør omgående kontakte deres tur-operatør.
De passagerer som har booket billet gennem Sterling, men skal flyve med Norwegian, bedes kontakte Norwegian direkte:
+47 21490015 (uden for Norge)
815 21 815 (fra Norge)
Passagerer som lige nu befinder sig i udlandet, boende på hotel eller som har lejet bil gennem Sterlings samarbejdspartnere, har stadig mulighed for at blive på hotellet eller have bilen i den periode som de har betalt for, da disse er betalt direkte til Sterlings samarbejdspartnere. Med hensyn til flybilletten retur bliver man desværre nødt til at finde andre alternativer for at komme hjem.
Vær venligst opmærksom på, at hvis flybilletten/hotellet/bilen er købt og betalt hos ét og samme rejsebureau, og står du med en samlet faktura, bør du ved hjemkomsten kontakte dit rejsebureau for eventuel dækning eller hjælp til dine yderligere udgifter til hjemrejsen.
Mange rejseforsikringer dækker desværre ikke konkurs, men du bør alligevel kontakte dit forsikringsselskab for at få en eventuel afklaring heraf.
Vi følger op senere i dag med svar på konkrete problemstillinger, og håber på denne måde at kunne hjælpe dig i denne meget uheldige situation.
Sterling Airlines A/S
29. oktober 2008

Dear customers, employees and other stakeholders,
During the last few weeks, the management, board of directors, and the shareholder of Sterling Airlines A/S have been fighting a battle to keep the company alive. Sadly, this has not had a positive outcome, and we have therefore decided to file for bankruptcy which will be done later today.

Background
During the last three years, Sterling Airlines A/S has been through a lot of changes and since acquired by new shareholders in spring 2005 the company has taken on a merger with Maersk Air A/S. In 2005, the total loss of both airlines exceeded 800 MDKK and both owners wanted out one way or the other. Therefore, all jobs in both airlines were at stake and so was also the competitive landscape in Scandinavian aviation since only the presence of a low cost carrier would ensure healthy competition and pricing on the market.
The merger process started in the autumn of 2005 and lasted until mid-year 2006, and by that time we employed over 1,200 employees with far more job security than before, and we had expanded our route network to enable more customers in Scandinavia to travel for less money.
Our operation was progressing positively and our finances were improving considering the massive losses that had been encountered in the preceding years. In 2007, we were doing very well and saw that more and more customers were choosing Sterling, and we ended the year with a positive EBITDA (operational profit) for the first time in many years.

Oil and financial crisis
With the global financial recession that started in the autumn of 2007, Sterling by winter 2007 – 2008 was seeing signs of stagnation in the market. Significant fuel cost increases, and at the same time a planned heavy expansion of our activities, made us more exposed than we would have been otherwise.
By spring 2008, the airline industry was hit by decreasing demand and rapidly increasing fuel prices. That led to Sterling accumulating large losses. During summer and autumn the management of Sterling implemented a restructuring plan of the company resulting in a reduction in fleet and manpower, and a pull-out of a lot of loss-making activities, without compromising our services. The full effect of these actions were planned to have impact start of 2009.
To get the company restructured, the shareholder of Sterling gave financial support from the end of July 2008 to the end of September 2008 transferring 444.5 million DKK to the company. The plan was to continue financial support into 2009. On the 29th September 2008, the Icelandic financial environment started to collapse. Over a 3 to 4 weeks period, the whole financial system melted down, and that resulted in our shareholder being unable to continue his support to the company. Negotiations have been conducted with several potential investors, but it was impossible to make ends meet. The inevitable result is that Sterling Airlines A/S has no option but to file for bankruptcy.
Sterling Airlines’ trademark has always been excellent staff and service. Among the staff the Sterling spirit will continue to exist. We have made our mistakes over the years. But hopefully we have done more right than wrong, and at least we have made the market more competitive to the benefit of our customers.

Information to Sterling Passengers
Customers who have directly purchased their tickets on Sterling’s website will unfortunately not be refunded neither will their return flights. You therefore have to book your return flights with another airline company.
If you have paid for a flight by credit card, we advise you to contact your bank or credit card company to ask for a possible refund.
Customers who have booked their flights through a travel agency or tour operator should initially contact them.
Passengers who have booked their tickets through Sterling, but is flying with Norwegian, should contact Norwegian directly on one of the below phone numbers:
+47 21490015 (from outside Norway)
815 21 815 (from Norway)
Passengers currently staying abroad in hotels, or hiring a car through Sterling business partners, are still able to stay in their hotel or keep the hired car for the relevant period of time, as such services are paid for through our business partners and not Sterling. However as for your return flight, you will need to find alternatives for your final destination.
Please note that if you have booked your travel/hotel/car through a travel agency or tour operator, please contact them upon your return for possible refund of expenses for your return flight.
We understand that most travel insurance does not protect holders from airline insolvency but should you have taken insurance please contact your insurance company for clarification. We will later put on a FAQ and hope that this will help you in this very unfortunate situation.
Sterling Airlines A/S
29th October 2008

Első kedd a második periódusban

A sérülésekről... Az enyémmel már szinte minden rendben, csak olyan mint máskor is, amikor kaja közben megharapom a számat, pár nap és semmi nyoma. Ellenben Zsuzsi lába nem 100-as, mivel reggel nem tudott rá állni sem, így gyorsan beszéltünk Svend-nel, hogy mi a teendő. Szóltunk Mikinek, hogy kísérje el Zsuzsit, ő nem annyira dán óra bolond, mint én, így aztán én tudtam menni dánra, ő meg Zsuzsival a kórházba. A folyamat, melyet Mikiék abszolváltak, az alábbi volt: suliiroda, onnan telefon, majd papírok összeszedése, 5 perc várakozás, betegszállító érkezés, Aarhus helyett Randersbe érkezés a kórházba, pár perc várakozás, röntgen, kötözés, majd a kórház által hívott taxival kb. 2 és fél óra múlva visszaérkezés. A taxi sem került pénzbe és a többi ügyintézést is ingyen kihozták, mivel volt EU-s egészségügyi kártyája Zsuzsinak. Nem volt dán társadalom és kultúra óránk (új tárgy), mert a festő tanár elkért minket, hiszen jött a suliba egy előadás erejéig Papfar (Søren Behncke), aki kartondobozokból csinál mindenféle dolgot, kollázsokat, szobrokat. Érdekes előadás volt, megérte résztvenni rajta, a tanárunk, Marianne fordított nekünk.
Kóruséneklésen a Crowded House egyik számát a Weather With You-t gyakoroltuk, megint több szólamban. Ezt a számot már régóta vadásztam, csak nem tudtam az előadó nevét. :)
Táncon egy rockyszerű táncot vettünk és ugyebár nem szeretem ezeket a dinamikus táncokat, mégis jól esett ez most.
Este kaffeaften, ahol lehetett választani, foci vagy társasjátékok... Természetesen az előbbi mellett döntöttem, ismét több, mint egy órát játszottunk intenzíven. Ezt követően rádöbbentem, hogy régen voltam fodrásznál, úgyhogy Zsuzsi segítségével, lenyírtuk, végül az elmaradhatatlan dán tanulást is beiktattam még a napomba, hogy azután nyugovóra térhessek... :)

27 október 2008

Elkezdődött a második szakasz

Pár új óra néhány "régi" helyett, kissé változó órarend, de alapjában véve minden ugyanaz.
Csapatépítés helyett labdajátékok, amely nem azt jelenti, hogy focizunk, kosárlabdázunk, kézilabdázunk, két órán keresztül, hanem olyan játékokat játszunk, amelyekhez labda szükségeltetik. Igazából hasonlókat már az utolsó csapatépítés órán vettünk, csak most Svend miatt sokkal pörgősebben.
Ez a nap aztán a sérülések napja is volt. Csodálkoztam is, hogy engem eddig elkerültek ezek a dolgok... Történt, hogy labdajátékok közben, mikor 4 a 4 ellen játszottunk egy kosárlabdás helyezkedési gyakorlatot, az ellenfél egyik tagja a háta mögött próbált továbbitani egy labdát, de szerencsétlenségemre, pont arcon talált. A szám felszakadt és egy kissé be is dagadt, de igazából amikor otthon a céges focibajnokságban játszottunk, sokkal komolyabb sérüléseket is szenvedtem már el. A másik dolog Zsuzsival történt, rosszul lépett, aláfordult a bokája és ráesett még egy másik lány is. Este már nem bírt rálépni, holnap megy dokihoz vele, ha nem gyógyul.
Napközben előtte még a múlt héten említett festmény kiállítás installációját csináltuk a folyósón, van még rajta mit alkotni.
Este aztán ismét a tanulás vette át a főszerepet...

26 október 2008

Buli után

Sokan maradtak lenn bulizni hajnalig az Einsteinben, kihasználván az egy plusz órát, amelyet az éjszaka kaptunk. A régi diákok reggeli után elmentek, így aztán ismét a nyugalom és a csend szállta meg a sulit.
A nap egésze pihenéssel telt, amelyet hol tanulással, hol a film készítésével tettem színesebbé. Már megvan egy újabb jelenet is, de mivel én játszom Steffent, így most a "kamera" másik oldalán álltam. Vicces volt... :)
Holnap kezdjük a második periódust, úgyhogy kíváncsian várom a labdajátékok, illetve a fotózás órák bemutatkozását!

Ambassador weekend

Ez a nap immáron a régi diákokkal (átlagosan 25-30 év közöttiekkel) együtt telt el. A 20-as évek gengszteres hangulatát próbálták visszahozni azzal, hogy mindenkinek a kornak megfelelően kellett öltözködnie.
Napközben volt casino, a lányoknak szépészeti sarok, majd este nagy közös vacsora, énekléssel, beszélgetéssel.
Ezt követően kezdetét vette a nagy buli, ahol igen sok érdekes emberrel találkoztam, többek között azzal a lánnyal is, aki az előző turnusban a mi szobánkban lakott, illetve mint még kiderült az ágya is az volt, amelyik most az enyém. :D Aztán volt egy dán srác, aki teljesen jól beszélt magyarul és mint elmondta, két hónapig még élt is Budapesten. :) Azt azért el lehet mondani, hogy ők azért jobban tudtak bulizni, mint a huszas éveik elején járó mostani dán diákok. Az Einstein csurig volt, bár mivel az ilyen nagy bulik alkalmával szokásos koncert csúszott, így a pultban töltendő 2 órám, csak mintegy másfél órás lett. Nem volt baj! :) Hangom azt hiszem nem nagyon marad reggelre, mert kiénekeltem a torkomat, például olyan számokra, mint a Let me entertain you, vagy éppen az I will survive. Szóval ez egy jó buli volt, most pedig szépen visszaállítom az órát 3-ról 2-re! :D

24 október 2008

Reggel nagyon korán kellett kelni, mert a meglepetés nem várhatott. Hét óra után már indult is a busz a "nagy" meglepetés helyszíne felé...
Aztán mikor odaértünk, kiderült, kár volt annyira nagyon "izgulnunk" a meglepetés miatt, mert amit annyira nagyon titkoltak, az egy filmnézés volt egy moziban. A szerdánkénti mozgásszínházas srác, Thomas (aki mellesleg ott volt velünk Fraciaországban is) volt ebben a moziban a mindenes, pultos, mozigépész stb., úgyhogy valószínűleg azért mentünk oda.
A film amit megnéztünk a Happy-Go-Lucky címet viselte. Egy Londonban élő lányról szól, aki barátnőjével lakik együtt és foglalkozását tekintve tanítónő. Mindig mosolyog mindenen, minden napot mintegy életajándéknak gondol. Furcsa film volt, először is a brit angol nagyon érdekesen hangzott ebben a filmben (az amerikai angol azért ettől egy kissé eltér), lévén, hogy én eddig ezeket csak szinkronizálva néztem, nehezen bírtam felvenni a ritmusát. A film elején (az első néhány mondatnál) például az sem jött le igazán, hogy angolul beszélnek... :S Nekem annyira a film nem jött be, láttam már ennél jobbat is, ha már brit filmről van szó, akkor az Igazából szerelem inkább volt egy minőségi vígjáték, mint ez. A dán feliratozás miatt viszont jó volt, lehetett figyelni, hogy mit hogyan mondanak ők.
A film miatt a délelőtti óráink így elmaradtak, a dán is (megint), az együtténeklés pedig egy dalra szűkült. Az ebéd és a röplabda korábban volt mint ahogyan az órarend szerint kellett volna, ráadásul Rikke nem is volt röplabdán, mert egy temetésen kellett résztvennie. Estefelé aztán kezdtek szállingózni az első exdiákok a hétvégi Ambassador Weekendre.

Óraátállítás, vége a nyári időszámításnak, vasárnap hajnali 3-ról 2-re kell visszaállítani az órákat!!!!

23 október 2008

A csütörtök mely kedd is volt egy kissé...

Konyhában most voltam az első periódusban utoljára felelős, mivel holnap meglepetés helyre megyünk, ezért korán indulunk, így nem lesz reggeli, csak ott.
Csapatépítettünk, illetve megbeszéltük, hogy ki, hogyan érezte magát ebben a témában.
Dán órán Steffen bejelentette, hogy a második periódusban nem kötelező járni az órákra, remélem ezt ki fogják használni azok, akiket nem érdekel a dán nyelv és hagynak minket, hogy ebben a két hónapban amit lehet, el tudjunk sajátítani.
Ebéd után a tanulás és film készítése vette át a helyet, majd a vacsorát követően a keddről elhalasztott kaffeaftent tartottuk meg, melyen a dánokkal egy kötetlen, kérdezz-felelek típusú beszélgetést tartottunk, mert Franciaország óta (ahol azért esténként egész jókat beszélgettünk, egyikükkel-másikukkal), megint különvált a nemzetköziek és a dánok csoportja(i).
Jó volt, a második periódus végén valószínűleg ismét megcsináljuk.

22 október 2008

Szerdai hétfő

Először is egy köszönetnyilvánítás a dania.lap.hu oldal gazdájának, mert érdemesnek találta ezt a blogot, hogy megjelentesse az oldalon, ezáltal lehetőséget adott azoknak, nektek, akik akár nap, mint nap olvassátok a bejegyzéseimet és ezáltal egy magyar diák szemével tekinthessetek bele egy népfőiskola mindennapjaiba.

Ez a nap nem az a nap volt mint ahogyan a naptár jelezte, de mégis. A hétfőt most pótoltuk, ellenben a konyhai kisegítésnél szerdai nap szerint intéztünk mindent. A reggeli jelenlétemet egy korábban meg nem jelent társam látta el, de azért nem lehetett sokáig aludni, mert hát mégis hétköznap van.
A reggeli után mentünk felvenni a filmünkhöz egy jelenetet a Rikke-ékhez, majd sikerült még azt is letárgyalnia a főrendezőnek (Zsuzsinak), hogy a gyerekeik átjöjjenek este egy másik jelenet felvételéhez. Gőzerővel halad a film, 2 héten belül bemutató. Már mindenki várja, hiszen már az egész iskola tud róla, még az igazgató is! :)
Az együtténeklésen volt egy érdekes előadás az igazgatótól, melyben az egyik diákot érintve bemutatta az autizmust. Mindenki tudta, hogy az egyik dán diák egy kicsit más (nem pont ez a legjobb szó, hiszen számukra meg valószínűleg mi vagyunk azok), kicsit érzékenyebb, kicsit aktívabb és sok esetben még okosabb is mint mi. Mivel eddig senki sem volt tisztában a helyzettel, sajnos volt pár olyan eset amikor valaki megbántotta őt, de úgy gondolom ezután az előadás után már mindenki tudni fogja, hogy egyes helyzetekben mit tegyen, vagy mit ne, illetve elfogadja őt olyannak amilyen.
Most volt az utolsó aktív csapatépítés óránk, hiszen a jövő héttől (már a második periódusban) elkezdjük a labdajátékokat, illetve belekezdünk a fotózásba is. :)
Az ebédet és a konyhai feladatokat követően mentünk festeni. Mivel a hétvége előtt egy kis házi kiállítást csinálnak a képeinkből, így igyekeznem kellett befejezni azt, amelyiket erre szántam. Sikerült, úgyhogy most egy ideig kinn fognak lógni a képek a gym-hez vezető folyósón.
Vacsoráig vágtunk egy kicsit a filmen, majd vacsora után tanulás, hiszen portugál óra volt 9-től. Sajnos a WiFi most is bénázott, így jópárszor leszakadtam a konferencia tanulásról, de szerencsére azért sikerült végigvinni az órát.
Ja, majdnem elfelejtettem, mintegy keretbe foglalva a mai napi blogot, lehet szavazni a legjobb fotóblogokra. Ha valaki érdemesnek találná az enyémet, akkor nosza szavazzon! :)
http://myphotosabouttheworld.blogspot.com/, bár ez megtalálható itt az oldalsávon is, szóval egy bazi nagy ikont kell keresni az említett blog jobb felső sarkában. (x) ;)

Kedd, amely ugye egy kicsit csütörtök is

Úgy pattantam ki az ágyból, mintha két napot aludtam volna egyhuzamban, pedig nem volt 6 óra se. Szokásos reggeli projektem a reggeli utáni elpakolás és takarítás volt, most éppen az észt-orosz lány felejtett el lejönni, mindegy megcsináltuk, nem volt sok minden.
Együtténeklés, melynek végén ugye mindig megkapjuk a postát, feltéve, ha írt nekünk valaki. :) Nekem szerencsém volt, mert kaptam egy levelet, melyben megérkezett az itt létemet biztosító kis plasztik kártya, januárig jó vagyok vele.
Ebéd előtt az óracserének köszönhetően nem dán óránk volt így, hanem European Studies. Az óra első részében arról beszélgettünk, hogy egy-egy ország neve hallatán kiben milyen kép alakul ki és miért, illetve, hogy ez jó-e vagy rossz. Majd elkezdtünk egy dvd-t nézni, amely arról szólt, hogy összetrombitáltak 20 teljesen különböző külföldi fiatalt mindenfelől és 2 csoportban közlekedve, kellett mindenféle pénz nélkül, haladniuk stoppal az országban, miközben felfedezik azt, a kultúrát, társadalmat és mindent ami számukra más. Érdekes volt, bár csak az első felét tudtuk megnézni.
Ebéd után aztán kóruséneklés, ahol a múlt heti dalt csiszolgattuk. Táncon a quickstep és a jive volt soron, utóbbival mindenkinek meggyűlt a baja...
Vacsorát követően kiderült, hogy a kaffeaften nem ma lesz, hanem csütörtökön, úgyhogy gyorsan visszairamodtam a szobámba és skype-on beszélgettem egyet a családdal, szerencsére sikerült nővéremmel is beszélnem, vele, mióta itt vagyok, most beszéltem először. Beszéltem még Renivel is, majd folytattam a tanulást, mert holnap portugál óra, úgyhogy nem szabad azt sem ellébecolni...

20 október 2008

Az első szabad hétfő

Ez a nap egy hivatalos pihenőnap, amelyből a második periódusban lesz még kettő. Ennek köszönhetően ma sem voltak sokan a suliban, ráadásul csak két kaja volt így a reggeli is későbbre került a megszokotthoz képest.
Nem igazán sikerült jól felkelnem, volt már 10.45 is, mire kikászálódtam az ágyból, pedig 8 óta (a telefon csörgése óta) mindig csak egy kicsit hunytam vissza. Egész nap teljesen nyomott voltam, ráadásul napközben még a fejem is elkezdett fájni, pedig amióta itt vagyok ilyet még nem csinált. Szóval nem indult túl jól a nap, de aztán aktivizáltam magam, szokásomhoz híven ismét dán tanulással, illetve a Zsuzsival tovább vágtuk a filmünket. Ebben a filmben az az érdekes, hogy igazából senki sem tud róla, mégis mindenki várja. A nemzetköziek egy része nem igazán akart szerepelni a filmben, de mégis időnként eszükbe jut, hogy mégis hogyan állunk vele, melyik jelenet készül éppen. A dánok pedig csak néha látnak, hallanak ezt-azt, vagy éppen Zsuzsi rohan néha oda hozzájuk egy-egy mondat fordításáért, de igazából nem avattuk be őket, legyen meglepetés. Kb. hárman vagyunk azok, akik pillanatról pillanatra nyomonkövetik az eseményeket és a film alakulását.
Vacsora után visszatértem a tanuláshoz, dánhoz, portugálhoz egyaránt.
A holnap is érdekes lesz, hiszen a nap közepe csütörtök lesz, pedig ugye holnap csak kedd, holnapután meg hétfő, aztán majd csütörtökön a nap közepén meg egy kis kedd végül egy szimpla péntekkel tényleg elébe megyünk a hétvégének... Ugye érthető!? ;)

19 október 2008

Kirándulás Randersben

A mai napra egy kirándulást gondoltam ki, mert már régen voltam a suli falain kívül és ráadásul az idő is jónak tűnt.
Reggeli után összeszedtem magam, majd kilépkedtem a vonathoz. Úton az állomás felé eszembe jutott, hogy a nincs elég érme nálam, úgyhogy gyorsan cselekednem kell, vagy visszaszaladok a bankkártyámért (erre már nem volt idő), vagy pedig megkérdezek egy másik vonatra váró embert, hogy tudna-e váltani nekem érmét... Utóbbi mellett döntöttem, szerencsére az általam megkérdezett fiatalembernek az autójában volt pont 50 koronányi érme, úgyhogy üzletet kötöttünk. Gyorsan jegyet vettem, majd vártam a vonatot, amely teljes csendben meg is érkezett. Nem egészen 20 perc alatt meg is érkeztem Randersbe, ahol mindjárt az állomáson magamhoz ragadtam egy, a városról szóló prospektust, úgyhogy annak segítségével majdnem mindig tudtam merre járok. A város nagyon tetszett, bár lakosságát tekintve Eger méretű, de mégis, a centrumot nyugodt tempóban kb. 2 óra alatt be lehetett járni. Egyébként vasárnap lévén szinte embert nem lehetett találni a városban, csak turistákat. Érdekes is volt, mert leszólított egy pasi angolul, hogy mondjam el neki, hogy valami üveges kiállításra hogyan juthat el... Mondtam neki, hogy én is turista vagyok és nem tudom, hogy amit keres, azt hogyan találja meg, aztán mondta, hogy már egy pár embert megkérdezett, de mind turista volt... :)
Szóval ma Randersben csak a turisták voltak jelen, lehet, hogy azért, mert a Randers foci csapata meccset játszott és inkább ott voltak az emberek?? Nem tudom, mindenesetre jól éreztem magam, végre ismét kimozdultam, ráadásul nem is került olyan nagyon sokba a jegy (32 korona egy útra).
Vacsorára visszaértem, de megint megdöbbentem, mikor a szobámhoz értem, mert a mosott és száradt cuccaimat valaki ismét letette a földre. Vacsoránál aztán kéréssel fordultam a dánokhoz, miután már elmondtam ezt a nemzetközieknek is, hogy aki el szeretné vinni a ruhaszárítót, kopogjon be, mielőtt hozzányúlna a cuccaimhoz és szóljon, hogy szedjem le vagy bármi, mert már nem először csinálják ezt, mármint, hogy leteszik a földre. Remélem a későbbiek során nem fordul elő ilyesmi.
Vacsora után aztán tanulás és még Zsuzsival haladtunk a tanárok ajándékával is, a filmmel.

18 október 2008

Szabad szombat

Reggel a változatosság kedvéért ismét várt rám a konyha...
Mivel így minden tőlem függött, így a kávét saját ízlés szerint lehetett készíteni. :)
11-re túl voltunk az étkezésen, aztán belevágtunk a video szerkesztő programmal az ajándékunkba. Egy néhány jelenet és anyaggyűjtés után ismét dánoztam.
Majd jött a "bentlakásos diákoknak" a vacsora, a megszokott minőségű kajával. További tanulás, majd próbáltam nyomon követni a Real meccsét, de nem igazán sikerült vadásznom hozzá az interneten csatornát. :( Legalább nyertek!

17 október 2008

Egy nem szokványos péntek

Reggel kissé mérgesen indult a napom...
Szobatársam ugyanis beállította az ébresztőjét, de nemhogy nem kelt fel rá, még fel sem ébredt, még akkor sem, amikor már úgy ordított az óra, hogy szinte a suli másik szárnybeli lakói is felkeltek tőle. Így aztán annyira felidegesített, hogy inkább gyorsan lehúztam a konyhába, egyébként ő is tagja volt a reggeli takarítós csapatnak, nemcsak én.
A reggeli után jött a Fun & Fitness, ismét frisbee volt az "óra" témája, de most instruktorok foglalkoztak velünk. Nem volt annyira jó most a játék, ráadásul a nedves fűtől átázott a cipőm és a zoknim is... :S
A mindennapos együtténeklés után, ismét dán óra. Egész jól haladtunk, de érezhetően sokaknak ez az óra csak egy töltelék. Emiatt beszéltem óra végén Steffennel, hogy a második periódusban, ha lehetséges, legyen szabadon választható, hogy ki jár órára és ki nem, mert úgy érzem, hogy így nem igazán tudunk haladni. Steffen mondta is, hogy ez jó ötlet, mert úgy érzi, hogy egyeseket nem érdekel az egész és ez frusztrálja őt. Úgyhogy remélhetőleg a hátralevő 2 hónapban tényleg aktívan tudunk dánul tanulni majd, legalábbis azok, akiket érdekel.
Ebéd után röplabda, legalábbis órarend szerint az volt, de sok dánt ez nem igazán érdekelt, hazament. Így nem igazán maradtunk az órára 2 teljes csapatnyian, úgyhogy kisebb csapatokkal próbálkoztunk. Jó volt ez az óra ismét, sajnálhatják a többiek, akik kihagyták.
Elkezdtük a tanároknak szánt ajándékunk készítését, a filmet róluk, ahogyan mi látjuk őket, én leszek a vágó és a fotós, videós. Majd kiderül milyen lesz! :)

16 október 2008

Rövid csütörtök

Miközben lassan egy hosszú hétvége közeledik és nincsenek tanárok se nagyon, eltelt ez a csütörtök is. Rikke hiányzása miatt, a csapatépítés óra nem volt, így a reggelit követően megint tanultam, most éppen European Studies-ra, volt egy több oldalas angol szöveg a környezeti hatásokról és azt olvastam el.
Aztán az órán erről is beszéltünk, mit tartunk fontosnak, a világban milyen szemléletek uralkodnak ezzel kapcsolatosan, mivel tehetnénk többet a környezetünkért. Érdekes óra volt, hamar eltelt, főleg, hogy ugye végig angolul nyomtuk az egészet.
Aztán az ebédlőbe tartva Mr. Erik (a tanár) megállított, hogyan érzem magam, mi a célom a továbbiakban kérdésekkel, úgyhogy ebéd helyett kint a friss levegőn beszélgettem vele 10-15 percet még.
Szerencsémre volt még ebéd, majd visszatértem a tanulnivalómhoz és mert nem volt a nap további részében semmi érdemleges, hacsak az nem, hogy vacsorára pitába tölthető cuccok, természetesen javarészt zöldségek voltak falafellel, így a tanulás maradt a fő program a nap végéig...

15 október 2008

Érdekes szerda

Ezen a napon is sok minden történt, de igazából nem történt semmi. Mivel a tanárok nagy része valami okból kifolyólag nem volt az iskolában, ezért volt egy pár óra amelyet más tartott, máshogyan.
A kezdetben még nem volt meglepetés, hacsak az nem, hogy a festés elején megbeszéltük, hogy egy-egy képünkkel résztveszünk a suliban egy kiállításon, melyet majd aztán mindenki nagyon megtekinthet, főleg akkor, mikor majd lesz a nagy családi nap. Aztán folytattuk a műveinket, majd a folytatás már más volt, lévén nem volt Steffen, így a szokásos együtténekléssel összekötött zenei blokk elég furcsára sikeredett. Volt itt minden, mint a búcsúban. Mivel ezeket a diákok is megtarthatják, így videoklipeket és egy dán rövidfilmet is megnéztünk, köszönhetően az előadó dán diákoknak. Az i-re a pontot Zsuzsi tette fel, ugyanis megint elgyakoroltatta az apacukát, meg a csip-csip csókát a dánokkal... Elég gyerekes lett, de azért úgy nézett ki, hogy élvezték a dánok.
Ezután ebéd, majd nekem a "szokásos" lyukas óra, melyben mostam, tanultam, tehát hasznossá tettem ismét magam. Az utolsó órákban jött a Norbi torna helyett Niels, aki próbálta Svendt helyettesíteni...
Vacsora, tanulás, majd este portugál óra, melyet nagyrészben egy tanteremben ülve vettem végig, köszönhetően annak, hogy még a kezdés előtt bejött az egyik észt lány skype-olni a gépterembe, majd megérkezett két nagyobb hangú dán lány is, akiktől aztán már képtelenség volt nyugodtan portugálozni. Így átmentem az egyik terembe, ahol kitűnő térerő és nyugodt, csendes légkör fogadott. Szerintem legközelebb is, onnan fogok portugálozni, ha már nem vagyok kötve a köldökzsinórhoz, akkor miért ne?

14 október 2008

Egy nap ólomlábakon

A reggeli kelés nehezemre esett, na nem csak azért, mert még álmos voltam és nem kívánkoztam ki az ágyból, hanem azért is, mert a tegnapi terhelés miatt nem igazán tudtam lábra állni. Elég furcsa érzés, ha az ember azt érzi, hogy két nagy fatörzsön áll és nem a saját lábán. :S Na mindegy, "gyorsan" leiramodtam a reggelihez, hiszen az elpakolás megint az én feladatomhoz tartozott. Mikor végeztem vissza törzsöltem magam a szobába és még némi dán tanulást eszközöltem, mert abból sohasem elég. Már meg is kaptam egy kedves magyar iskolatársamtól, hogy ez már fanatikus, hogy állandóan csak tanulni akarok... Hát igen, nekem célom van ezzel az egésszel, neki nem nagyon!
Aztán az együtténeklés után kiderült, "nem kellett volna" annyit tanulnom, mert a dán óra helyett egy dán film nézése került programba, amelyen kissé kiakadtam, mármint nem a filmen, bár az is elégge szörnyű volt (Ádám almái), hanem azon, hogy ismét a dán óra az amivel történik valami. Mindegy, én szépen elvonultam az egyik sarokba és inkább a dán könyvet olvastam, tanultam, mint a filmet néztem volna.
Hihetetlen groteszk film, már amennyit láttam belőle, egy neonáci pasiról szól, akit közmunkára ítélnek és egy papnál kell ezt letöltenie. Az ott levők kíváncsian tekintenek rá, hogy ki fia borja, míg a pasi célja nem más mint a pusztítás, tönkre akarja tenni a paplak büszkeségét az almafát, almatortát akar belőle csinálni. Megérkezése után sokasodnak a különleges dolgok, mintha az ördög tenné mindezt, varjak, kukacok kezdik enni az almát, majd a villám is belecsap...
A többiek a filmmel, én pedig a nyelvtan ismétlésével végeztem, majd az ebédlő felé irányultunk. Kóruséneklésen egy Bob Dylan dalt énekeltünk -To make you feel my love-, eddig még nem volt szerencsém hozzá, de egész jó szám a kórusnak, főleg így zongora kísérettel. Persze megint megosztva gyakoroltunk.
Táncon továbbfolytatódott a quickstep és a cha-cha-cha is gyakorlásra került. Vacsora után aztán jött a kaffeaften, melyen mivel ugye a nemzetköziek sorosak a konyhában ezért nekünk kellett ekkorra kitalálni valamit. A Zsuzsi volt a főszervező, kitalálta, hogy tanítsuk meg nekik a csip-csip csókát, meg az apacukát... :O Eléggé gáz volt, hogy ilyenekkel okosítjuk őket... Utána még egy néptáncot is megmutatott nekik, úgyhogy a nemzetközi csoport megint aktív volt. Közben aztán telihold is volt, úgyhogy itt egy kép, hátha valaki nem látta! :)

13 október 2008

Fárasztó hétfő

Ez a mai nap ismét arról szólt, hogy miként lehet, minél több sportot minél több ideig űzni. Ma csak 4,5 órát sportoltam megint, ebben volt mindenféle a kosárlabdázástól a fociig, a tollaslabdától a trampolinozásig, de csak szépen lassan...
Reggel az első feladat az étkezőben talált, ugyanis az elkövetkező két hétben mi nemzetköziek vagyunk a sorosak a konyhában. Minden reggel plusz szerda délben vagyok én a serénykedő brigádban. Aztán gyorsan rendet raktunk, meg még letörölgettem az asztalokat, de aztán nagy rohanás, ugyanis a csapatépítő team már készülődött az udvaron az induláshoz az aarhusi torna és trampolin csarnokba. Gyorsan összekaptam magam, majd nemsokára el is indultunk.
3 órányi mozgás várt ránk, mindenféle olyasmi, amely egy tornacsarnokban lehetséges, megspékelve a trampolinokkal. Sokféle érdekes dolgot csináltunk, szerencsére az ex tornatagozatos általános iskolai létem sokat segített, bár azóta nem is nagyon ugrabugráltam ilyen szereken. Volt egy olyan alkalmatosság, mint egy ugrálóvár, csak éppen nem vár volt, hanem egy rövid futópálya. :) Az ottlétünk első felében (persze csak a bemelegítés után) ez volt a középpontban nekünk (mivel a fiúkat és a lányokat külön csoportokba osztották), különböző ugrásformákat hajtottunk rajta végre, hiszen nagyon jól lehetett rajta dobbantani. Kicsivel később bejött még egy normál dobbantó is egy szép nagy szivaccsal, és azon is próbálkoztunk. Körülbelül féltávnál cseréltünk a lányokkal és mi mentünk a trampolinokhoz. Vicces szerkezetek, nem mindegy, hogy melyik részére és milyen ütemben, milyen testtartással ugrottunk, mert egyéb esetben érdekes meglepetésben lehetett részünk... A legjobb rész az volt, amikor a trampolinról egy szivacstengerbe kellett ugrani, különböző szaltók és mutatványok után! :D
Az óra vége felé szabad foglalkozásként mindenki azt csinált amihez még kedve, s ereje volt.
Ebédre visszaértünk, majd jött a festészet. Tovább folytattam az éppen aktuális képemet, egész jól kezd kinézni, legalábbis nekem tetszik, sőt a festő tanár is azt mondta, hogy egész jó...
Ezt követően nekem jött a szabadabb idő, ebben lementem egy kicsit még kosárlabdázgatni, majd vacsora után meg kimentünk focizni a fiúkkal, lányokkal. Ja mielőtt még kimentünk volna, gyorsan tollasoztam egy szettet a Zsuzsival.
Szóval ezen a napon sem szükséges altatni, mert eléggé sikerült lefárasztanom magam.

12 október 2008

Másmilyen vasárnap

Fél 10-ig alvással kezdődött a nap, illetve folytatódott, mert még fél 2-kor is a jövő heti szövegemmel foglalatoskodtam.
Reggeli után portugál óránk volt, aztán kitakarítottam a fürdőt, majd pihenésképpen és agyszellőztetőnek egy kis sportolás következett, lementem az egyik észt lánnyal tollaslabdázni, ugyanis a mászás elmaradt, mert az ügyeletes tanárunk nem tudom merre leledzett, a tanáriból meg nem tudtam kihozni a mászó szettet, így maradt a tollasozás.
Ezután belecsaptam a lecsóba és elkezdtem dánozni, melyet egy vacsora beiktatása mellett estig csináltam.
Majd már készülvén a holnap délelőtti Trampolin centerbeli látogatásunkra, "hamar" eltettem magam a következő napra.

11 október 2008

Nagyon szombat

Ezek azok a szombatok, amikor teljes nyugalom és csend telepszik a sulira. A reggeli is csak 10 óra után van, nincsen ebéd, a vacsora is szinte családias hangulatú, szóval ilyenkor mindenki, aki itt maradt, mintha egy kis családot alkotna. Ma reggel (10.15-től) a reggelit negyed magammal varázsoltam az asztalra, én az italokért voltam a felelős. Kávét készítettem, na jó mondhatjuk azt is, hogy forraltam hozzá vizet, majd a gyümölcskoncentrátumokat is higítotam a megfelelő arányban. Aztán a reggeli végeztével a mosogatás, törölgetés, asztal letörlés, összesöprés és kaja elrakási feladatokat is megosztottuk. Ezután sokan bementek Aarhusba, Aalborgba meg a "citybe" is vásárolgatni, hiszen vacsoráig nagyon sok idő állt a rendelkezésükre.
Részemről megmaradtam a tanuljunk és töltsük hasznosan az időt projektnél, így aztán először a dánnal foglalkoztam, majd lazításképpen a picasa képek között raktam rendet, majd pedig a portugált gyakoroltam serényen, nehogy hiányt szenvedjek benne.
Ezután következett a vacsora, melyet rendhagyó módon a sønderhus (az az épületszárny, ahol én is lakom) konyhai részében fogyasztottunk el (sült krumpli, csirke valamivel és hozzá saláta) Este aztán megnéztem a magyarok meccsét az albánok ellen, egy internetes oldalon kommentátorok nélkül, így aztán sokkal jobb is volt a meccs. :)
Aztán pedig a jövő szerdán dánul előadandó mondókámat kezdtem magyarul összeállítani, újabb hét, újabb kihívás...

10 október 2008

Egy újabb közeledő szabad hétvége

A napot Svend Fun & Fitnessével kezdtük, de az első meglepetés már az óra elején érte Svendt, amikor kiderült, hogy 18-an vagyunk csak a mindenki számára "kötelező" órán. Ugyan voltak egy páran akik hiányoztak a suliból, illetve "felmentésük" volt egyes sportórák alól, de érthetetlen, hogy miért nem voltak képesek a többiek megjelenni. Aztán sikerült kideríteni, hogy többek között az éjszakai buli lehetett a fő indoka a távollétnek.
Mindegy mi egy jót Frisbeeztünk. :) Másfél órán keresztül futottunk, dobáltunk, majd megint futottunk és így tovább. Jól esett, utána már nem voltam álmos.
Aztán jött a reggeli együtténeklés, amely idővel csoportterápiává alakult... Ugyanis előjött az, hogy mit szabad, mit nem, miért nincsenek ott egyesek a "kötelező" órákon, miért tartanak alkoholos bulikat az iskolában hétköznap és nem csak a kijelölt helyen dohányoznak stb...
A nemzetköziek között is volt egy kis nézeteltérés ebből, hiszen az egyik észt (orosz) lány nehezményezte, hogy miért probléma az, hogy hétköznap egyszer-egyszer van alkoholfogyasztás (na most ő eddig minden csütörtökön ott iszogatott, csak éppen nem feltétlen volt hangos, füstös és nagy társaság körülötte, így nem volt belőle probléma), szóval erre én megjegyeztem, hogy vannak szabályok (nem sok) amelyeket be kell tartani és miért nem tudják tartani magukat ahhoz. Arról nem is beszélve, hogy hétvégén is csak a sör, meg a bor engedélyezett az iskola falain belül és nem a vodka, vagy a gin... Úgyhogy nem vette jó néven, hogy más véleményem volt ezen témában. Ez van!
Azt követően a dán óra elhúzódott, több, mint félórás késéssel kezdtünk neki, de azért sikerült haladnunk. A főnevek többes számának képzéséről és a szavak összevonásáról tanultunk. Steffen aztán ennek kapcsán bemutatta az egyik leghosszabb dán szót is (ungdomsarbejdsløshedskonsulenterne), melynek hevenyészett fordítása, a munkanélküli fiatalok tanácsadói. :)
Aztán ebéd, majd röplabda, amire éppen két csapatnyian maradtunk. A sáncolást gyakoroltuk, de ezt elég nehéz olyan emberek esetében, akik ha felugranak nem érik el a háló tetejét sem... :S
Vicces volt! Gyors zuhany, majd készülés a portugálra, illetve csak lett volna, ugyanis megint elmaradt, most Zsuzsi, a portugál tanár robbant le... Elvileg majd vasárnap délelőtt lesz az óra, ha a többieknek is megfelelő lesz az időpont.
Következett a vacsora, majd aztán tanulás, végül a kora éjszakában aludni térés, a nagy tanulós hétvége előtt... :)

09 október 2008

Egy mindenki számára jó nap

Jó nap volt nekem, mert...
1. Jól sikerült a diákokkal tervezett egész délelőttöt kitevő sportos, mozgásos "testnevelés óra"...
2. Nem maradtam le a European Studies óráról, mert Mr. Erik késve ért vissza Brüsszelből, így aztán nem tudta megtartani az órát...
3. Sikerült ismét kedvezményes áron szereznem (természetesen Steffentől) mosótokent 30 koronáért 3 darabot! :)
4. Még tovább sikerült haladnom a dán és a portugál tanulásban egyaránt.
Jó nap volt a dán diákoknak, akik résztvettek ezen a "testnevelés órán", mert...
1. Két nappal az őszi szünetük előtt már kissé szabadabban lehettek, nem csak az iskola falai között...
2. Láthatóan örültek, hogy vidám, sportos dolgokat csinálhattak, amilyeneket szeretnek.
Jó nap volt a Zsuzsinak, mert...
1. Ugyan egyedül és dánul kellett megtartania az együtténeklési blokkot, de sikerrel akceptálta, a dánok teljesen meglepődve hallgatták végig az előadását dánul...
2. Ezen felbuzdulva a jövő héten újabb előadást fog tartani, bár ehhez már én is csatlakozni fogok! :)
3. Egy minikiállítás keretében az ebédlőben kiállításra kerültek a kerámia órákon készített művei.
Aztán jó nap volt továbba mindazoknak akik annak ellenére szerveztek egy bulit a Vesterhus konyhájában, hogy csütörtök volt... :S

08 október 2008

A szaladó idő nyomában

Annyira szalad az idő, hogy az ember szinte észre sem veszi és mindjárt itt van egy újabb hét közepe. A reggeli szaladást, én alvással helyettesítettem, így nem mentem le reggelizni, bár azt hiszem ezt egyszer-egyszer meg lehet tenni, eddig ez volt a második alkalom a részemről. Viszont a festést már nem hagyhattam ki, így aztán gyorsan összeszedtem magam és leiramodtam a festő műhelybe. Az aktuális projekt szerint őszi képeket kell csinálni levelekkel, de úgy, hogy csak egy-egy apró része marad majd csak meg a későbbiekre, hiszen átfestjük az egészet és mintegy ablak a világra, az előzetesen leragasztott rész alatti képdarabka marad eredetiben, a többi egy új, teljesen más hangulatot fog leképezni. Van még mit csinálni rajta...
Utána együtténeklés volt és azt vettem észre, hogy egyre több szót, mondatrészt vagyok képes felfedezni az igazgató mondandójában. Ennek azért nagyon megörültem.
Ezt követően Steffennel beszéltük át a helyzetünket, hogy érezzük magunkat, milyen volt a buli, stb... Aztán megemlítette, hogy be kellene osztani magunkat a konyhában, mert a következő két hétben mi vagyunk a sorosak. Bár én alapjaiban az ebédhez szerettem volna kerülni, de végül a reggeliknél leszek aktív kisegítő, mert a többiek véleménye alapján én vagyok az, akinek nem okoz gondot a reggeli kelés... Mondták ezt a mai elalvás után... :S Végülis nagy gondot tényleg nem okoz, így is, úgy is lemegyek, akkor teljesen mindegy, hogy elpakolom még a maradék kaját, vagy teszem ezt egy étkezéssel később.
Utána jött az ebéd, semmi különös, ismét elfogadható a számomra. Aztán ugye nekünk a szokásos lyukas órák jöttek, majd a Svend féle Norbi torna. Egyébként mielőtt lementem volna a gym-be, kilépvén a szobából, észrevettem, hogy a cuccaimat, melyet mostam, valaki letette a földre és elvitte a ruhaszárítót... Nem értem... Én akkor mosok, ha van üres ruhaszárító, eszembe sem jut, hogy valaki máséhoz hozzá nyúljak, náluk úgy látszik ez a szokás. Nem tudom miért esne nehezére legalább bekopogni, hogy "elvinném a szárítót, hahó" persze mindezt angolul, vagy bánom is én dánul, csak nem hiszem, hogy ez a megfelelő megoldás...Ráadásul ők a hétvégén mennek is haza, így otthon is tudnának mosni... :S Ilyet!
Este aztán vacsora után megint nagy tanulásba fogtam, (hiszen az eső is elkezdett esni) dánt és portugált egyaránt tanultam az én igen kedvelt szoftverem segítségével.

Szagmentes kedd

A bűzös hétfő után ismét egy normális tiszta levegőjű kedd volt. Reggel tovább pihenéssel és egy beütemezett mosással, majd rövid együtténekléssel, ugyanis itt volt egy ember aki Afganisztánról tartott egy beszámolót, dánul. Ezért aztán mi nyugodtan mehettünk a dán órára nem kellett sajnos ismét attól tartanunk, hogy elmarad, pedig ez most még érdekelt is volna... Na mindegy a dán óra azért hasznosabb volt.
Az ebéd most sokkal jobb volt mint az előző nap, volt például céklás buci is, meg egyfajta édesség is, amely az otthoni mákosgubára hasonlít abban, hogy itt is valami pékárú van benne, de itt kenyér volt rétegekbe rakva, közötte gyümölcs (főleg alma) meg túró a tetején áfonya és egyéb piros bogyók és ehhez vaníliaöntet. Egyeseknek nagyon nem ízlett... Egyébként mondta Zsuzsi, hogy amikor nekem ízlik valami, akkor az nekik nem, míg amikor valami nekem nem teszik kajailag, akkor az tökéletes a számukra. Szerencsére eddig toronymagasan én vezetek, nekem sokkal inkább ízlenek ezek a kaják, még ha néha tényleg elbírnának több fűszert is. Ebéd után kórusénekeltünk, illetve csak részben, hiszen Steffen ismét két részre osztott minket, rövid bemelegítés után, mi megint mehettünk pihenni, mert a lányokkal énekelt egy dán dalt, majd fél óra múlva jöttünk mi, akkor meg a lányok pihenhettek.
Némi szünet eltelte után, következett az ilyenkor szokásos táncóra. Belekezdtünk a quickstepbe, bár egyelőre még igencsak az alapjaival birkózunk. Aztán volt még némi cha-cha-cha ismétlés megint, valószínűsítem, hogy Rikke kedvenc tánca lehet ez, mert állandóan vissza-visszatérünk hozzá. Vacsora után összeszedtük a csütörtöki órához a dolgokat, úgyhogy most már minden adott a jó szerepléshez. Ezután még egy nagy focimeccset játszottunk, szó szerint nagyot, mert a műfüves kézilabda pályán 9-9 ember volt egy-egy csapatban... :O
Beszéltem aztán még a Renivel is, majd a szokásos adag napi szótanulással véget is ért ez a szagmentes kedd...

06 október 2008

Megint egy újabb hétfő

Nyugodt, ámde nem eseménytelen nap volt ez.
Reggel a szokásos menetrend, reggeli annak aki fel tudott kelni, majd regenerálódás 10-ig, aztán együtténeklés, majd csapatépítés óra. A tervek szerint rövid megbeszélés lett volna a csütörtökkel kapcsolatban, de hosszú lett belőle, így aztán nem maradt idő semmi másra. Viszont megvan a teljes programunk az általános iskolásokkal töltendő napunkra. Aztán a végén rákérdeztem, hogy mi lesz a jövő heti trampolinozással...Hát Rikke teljesen elfelejtette az egészet, így aztán mondta, hogy még figyelmeztessem, hogy közölje az információkat a csoporttal. Majd jött az ebéd... Ez volt az első olyan kaja, amely nem tetszett... Az elején már a gomba levest is fenntartásokkal kezeltem, de utána nyeles csirkecomb volt rizzsel, hozzá mazsolával megszórt saláta... :S Mindegy, igazából nagy gondot nem okozott, hogy nem ebédeltem. Viszont akár akartam, akár nem, az egész nap során mérhetetlenül intenzív trágya szag terjengett az iskolában és gondolom a környéken is, úgyhogy csak óvatosan vettem levegőt szabad ég alatt. :(
A továbbiakban, festésen jóval többen voltunk mint egyébként, mert egy másik tanár megbetegedett, így a diákok arról az óráról is lejöttek hozzánk. Egy teljesen új dologba kellett belekezdenünk, valamiféle őszi hangulattal és levelekkel. Remélem majd kiderül, hogy mi is lesz ebből.
Vacsoráig folytattam a tanulást és utána is, majd feltöltöttem a maradék anyagot is a YouTube-ra, így most már nincs elmaradásom ebben sem.

Tanulás és pihenés

Ez a nap ismét az aktív pihenés jegyében telt. A buli után a diákok nagy része ki sem dugta a fejét a levegőre, ki így, ki úgy töltötte ezt a napot. Részemről egy nyugodt, ámde hasznos napot terveztem és ez sikerült is. A nap nagy részében a tanulást helyeztem előtérbe, töltöttem le új listákat a nyelvtanuló programhoz, majd 3,5-4 órát aktív nyelvtanulással töltöttem. Mivel ebéd nem volt, így csak a kis kaja csomagomat kellett időközben elfogyasztanom. Szerencsére délután már az idő is jobb lett, hiszen előző estétől délig, először a szél akart volna bejönni a szobába, már ha hagyjuk, míg a éjszakától az eső szakadt kérlelhetetlenül. Délután aztán varázsütésre kitisztult az ég. Vacsora után aztán láttam olyat, mint még otthon sem, egy több ezer fős madárraj lepte el az eget, mire felrohantam a gépért, hogy lefotózzam őket, már csak a végét sikerült lekapni, de még így is hihetetlen látvány volt. Este aztán Real Madrid meccset néztem a neten, mely elég vicces volt, először egy dél-afrikai csatornán néztem, majd az átviteli problémák miatt átváltottam egy amerikaira, végül egy spanyolon fejeztem be a meccset... :)
Este aztán feltöltöttem a filmeket is a Sprækkebjerg túrával kapcsolatban.

04 október 2008

A filmfesztivál napja

Elöljáróban annyit, hogy nem nyertünk egyik kategóriában sem... :(

A nap teljes egészében a Nagy Hadsteni Filmfesztivál körül forgott. Mivel összesen csak pár óránk volt arra, hogy az elejétől a végéig megcsináljuk a "filmet", ezért aztán elég szoros volt az időbeosztásunk. Reggel 9-kor volt a reggelink, így utána tudtunk csak belevágni. Az előzetes tervek szerint 10-re mindenki készen tud lenni, így el tudjuk kezdeni a forgatást... Legalábbis én azt hittem... Ugyanis egyeseknek még ekkor jutott eszükbe fürdeni, másoknak hajat mosni, úgyhogy nem tudtunk belekezdeni, így aztán mivel tudtam, hogy a fényképezések után nekem még nem kevés dolgom lesz az anyaggal, ezért kissé türelmetlen voltam. Fél 11-re az egyik jelenethez viszont mindenképpen hozzá tudtam kezdeni, ugyanis az egyik "mellékszereplő", ő volt Steffen, a jelenetéhez pontosan leért, így legalább a "film" közepéből már lett egy jelenetünk. Aztén nagy nehezen jöttek a többiek is, így neki tudtunk kezdeni a belső, majd a külső végezetül pedig a szobai jeleneteknek. A mi művünk címe "To be Offline" volt, a sztori szerint ellopják a számítógépeket az iskolából, így a diákoknak különböző más elfoglaltság után kell nézniük és persze a kapcsolattartásnak is más módját kell választaniuk. A végén aztán kiderül, hogy az egész csak egy álom volt. :)
Előzetesen a "filmmel" kapcsolatosan olyan instrukciókat kaptunk, persze nem elsőkézből angolul, hogy a film nyelve angol legyen, az iskolához kapcsolódjon, PowerPointban legyen megcsinálva 20 képkockával, majd a gálához egy produkciót is kell előadni, ha lehet minél többen... Ehhez képest a gálán kiderült, hogy a dánok természetesen dánul csinálták, nem az iskolához kapcsolódó sztorikat, hanem meséket dolgoztak fel, ráadásul volt olyan csapat is, aki nem is PowerPointban csinálta meg a "filmjét". Mikor kiderült, hogy a művek dánul mennek majd a vetítésen, azt mondták, hogy persze lefordítanak mindent, csak egy gond volt, volt olyan mű, amelynek az átkötő slidejai zsúfolva voltak dán szöveggel, így aztán azt lehetetlenség volt lefordítani nekünk olyan tempóban, mint ahogyan a film ment... :(
Egyébként egy dolgot nem értettünk, hogy abban az esetben, ha minden egyes csapatba kerül egy-két nemzetközi a dánok közé, akkor mi lett volna a filmek, illetve a fesztivál nyelve???
Mindegy, megcsináltuk. A díjakat két csapat vitte el, mindkettő a Piroska és a Farkast dolgozta fel. Az egyik csapat begyűjtöte, a legjobb rendezést és a legjobb zenét (produkciót), míg a másik a legjobb filmet, a legjobb férfi és női mellékszereplőt, illetve a legjobb főszereplő díját nyerte el. Aztán a díjak (egy-egy üveg habzó bor) átvételekor mondani kellett egy köszönő beszédet egy percben, valaki csak egy egyszerű Tak-ot tett hozzá, míg a többiek is természetesen dánul köszönték meg a díjat... Valahogy egy picit kihagytak minket az egészből, csak nem tudom miért...
A tanárokat azért megkérdezték a többiek, hogy miként látták az egészet és ők azt mondták, hogy mi legalább egyedi sztorival indultunk és nagyon tetszett nekik. Ők a miénket tartották a legjobbnak. Nekem ez elég, mivel a végső határidőig (délután 4-ig) sikerült megcsinálnom a filmet, bár elég kevésnek éreztem a kivitelezésre maradt időt. Egyébként a fesztiválon sajnos megint nem nagyon fordítottak semmit sem, csak az ment angolul, amit a zsűri nemzetközis tagjai mondtak.
Hamarosan megpróbálom felapplikálni a művet a YouTube-ra, bár elég hosszú, úgyhogy majd egyszer csak megleszek vele.
A filmfesztivál után aztán az Einsteinbe vonultunk -én a pult mögé, mert éjfélig én voltam beosztva a Mikivel- és ment a buli hajnalig...

03 október 2008

A nagy hadsteni filmfesztivál gála előestéje

A nap, reggeli után egy szimpla Fun & Fitness-sel indult, melynek keretében a frisbee alapjaival ismerkedtünk meg gyorsan, majd játszottunk is. Egész vicces játék ez, sokat kell futni, meg helyezkedni. Utána már nem nagyon volt álmos senki sem.
Aztán együtténeklés, most kicsivel többen énekeltünk, ugyanis a suliban van néhány német is pár napig, akik dánul tanulnak és jöttek egy kicsit gyakorolni.
Következett a dán óra, melyen a dinamikus és statikus határozókkal, a jelen idővel és a birtokosokkal foglalkoztunk. Elég jelentős anyagot ismertünk meg, lesz mit memorizálni.
Aztán ebéd, majd röplabda volt ismét.
Röplabdán most a szerválás és a sáncolás volt soron, próbálkoztunk megfelelően kivitelezni, de van még mit javítanunk rajta. Egyébként az a jó, hogy korábban sokan abszolút nem is foglalkoztak ezzel a játékkal, de most már néha lehet némi tudatosságot is felfedezni a játékban.
Utána következett a megbeszélés, hogy ki milyen csoportba került a hétvégi programhoz, amely egy Oscar gála helyi változata lesz. A nemzetköziek egy csoportba kerültek, amin azért meglepődtem, hiszen most már azért nem ártott volna vegyes csoportokat csinálni, de így döntöttek, úgyhogy így lesz.
A feladat, készíteni kell egy "filmet", melynek a sztorija a suli körül forog. Külön le kellett adni, hogy kinek milyen szerepe lesz a filmben, mi a film címe, ki lesz az operatőr-rendező-vágó egyben, mi lesz a zene. A film igazából egy fotósorozat lesz PowerPointba ágyazva némi szöveggel és zenei aláfestéssel. A sztori arról szól majd, hogy ellopják a számítógépeket az iskolából és így milyen sivár és nehézkes lesz a diákok élete. Postára kell járni levelet feladni, ki kell menni telefonálni a telefonfülkéhez, stb. Kíváncsi vagyok hogyan fog sikerülni, mert mindössze 6-6,5 óránk lesz az egészre. :)
Ezután készültem a portugálra, de sajnos végül az óra elmaradt, Évi lebetegedett. Remélem nem komoly és a jövő héten tudjuk folytatni. Utána beszélgettem még a Renivel, szerencsére a hálózat is kegyes volt hozzánk, nem szakadt le.
Aztán még beszéltem a többiekkel a holnapi napról, majd nyugovóra tértem, hiszen holnap filmfesztivál!

01 október 2008

Sprækkebjerg túra

Szerencsésen, egyben hazaértünk, bár volt pár dolog ami nem úgy alakult, mint ahogyan elterveztük...

Az indulás
Ott hagytam abba, hogy az indulás kb. 10.15-kor lesz, de már korábban lehetett látni, hogy ez nem így lesz, mert kisebb logisztikai előkészület miatt a megbeszélés az "utazásról" is csúszott, nemhogy az indulás. Végülis nem vállaltam be a kerékpár utat, de mint később kiderül több szempontból is jól tettem... Szóval szóltam Rikke-nek, hogy inkább más közlekedési eszközt választanék, mert nem szeretném hátráltatni őket azzal, hogy nem megyek az ő tempójukban. Ezt megértette, úgyhogy némi gondolkodás után kaptam feladatokat, ha már autóval jövök és nem kerékpárral, így nekem maradt a polifoam matracok előkészítése és a félkész kaja berakodásában való segédkezés. Elindultak, kb. 10.45 tájékán. Aztán láttam, hogy néhány csomag nem fért be a másik autóba, így azokat is összegyűjtöttem. Azt mondta Rikke, hogy Cagdassal fogok menni, 11.45-kor jön... Aha... 11.50, sehol. 12.00, sehol. 12.10, végre itt megérkezett, pár percnyi pakolás után elindultunk. Egyébként a meteorológiáról csak annyit, hogy ez volt az első alkalom, amikor sikerült mellélőni az időjárásnak, mert ugyan miközben vártam Cagdast, már elkezdett esni, de nem csak egy kis eső volt, ahogyan jelezték, illetve kis eső volt csak tartósan, kb. 3-4 óra tájban hagyhatta valamikor abba... :S
Utazás
Nem volt nagy a távolság, csak max. 20 km, de eddig tán összesen ennyit nem tekertem, nemhogy kétszer ugyanennyit. Ráadásul esőben, ráadásul nem a Rikke által előrejelzett "egy-két dombocska, nem veszélyes, szinte sík, alig jár autó" tájjal, hanem mint egy hullámvasút, három helyen legalább 40 méternyi szintkülönbség kis távolságon belül, ez még néhány dánnak is fejtörést okozott, pedig ők szinte kerékpáron ülve jönnek a világra. Szóval egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy jól tettem, hogy autóztam... Visszatérve az utazáshoz, másodrendű úton haladtunk javarészt, kamionnal is találkoztunk, aztán kb. a célállomástól 1,5 km-re utólértük a bringásokat. Még ekkora csúszással is sikerült megelőznünk őket. :) Mindenki teljesen el volt csigázva, pedig még csak ezután jött a java.
Helyszín
Némi meglepetést okozott a hely, kicsit természetesebbre számítottam, Mert a központi részt egy nagy beton kolosszus tette ki. :S
Túllépve a kezdeti megdöbbenésen, megebédeltük a hozott kaját, majd belekezdtünk a Friluftscenterezésbe.
Aktivitások
Négy csoportba osztottak minket, felvérteztek aznapi élménytársunkkal a beülönkkel, meg egy csomót is kötöttek ránk (mármint egy kötélre, de azzal körbetekertek minket), bár annak nem derült ki, hogy mi volt a jelentősége. Szóval én az egyes csoportba kerültem, amelynek az első "élménye" az ereszkedés volt. Igen ez is tud élményt okozni, ha magunknak csináljuk, biztosítani azért biztosítottak, de mégis, a saját kezünkben volt az ereszkedésünk záloga, a kötél.
Ezt követően természetesen mentem még egyet, hogy ne a rossz(abb)ul sikerült maradjon meg emlékezetemben. Egy kis pihenő után, következett a második próba, ugyanez, csak arccal előre felé, tehát nem ültünk a levegőben, hanem hasaltunk, sőt, sétáltunk lefelé a falon. :) Az első alkalom nem igazán sikerült, mert kicsúszott a lábam magam alól, pontosabban a fal és én közülem, így aztán a beülőmre csatlakoztatott ereszkedő nyolcas tartott a levegőben és életben ebben az érdekes "büdös bogár" pozícióban, bár ezekkel akkor ott nem igazán foglalkoztam, csak próbáltam valahogyan visszakeveredni állóhelyzetbe, mármint falon álló helyzetbe, tehát vízszintesbe. Ebben a feladatban az volt a legnehezebb, hogy az összes vér a fejembe ment, így aztán eléggé szarul éreztem magam, ráadásul a beülő meg elszorította mindenemet az derekamnál, melynek a nyoma még most is látszik (egyébként a nap végén a bordótól a liláig az összes zúzódási árnyalat látszódott a kezemen, lábamon, mindenhol). Oda se neki, próbáljuk meg mégegyszer. Most már ügyesebben, szinte mint a Pókember jöttem lefelé a falon. :D
A harmadik feladat nem esett jól. Ennek a lényege annyi volt, hogy egy csőben (betongyűrűkben) kellett lejönni, fejjel lefelé... :S Ismét vértolulás, ismét rossz érzés. Ezt azért nem próbáltam ki mégegyszer. Ráadásul a kabátomnak sem tett nagyon jót, a betongyűrűnek való dörzsölődés. Újabb pihenő után, következett az, amely igazán kikészítette a kezemet, két párhuzamos dróton közlekedni, mintegy 30-40 métert, 20 méter magasan. Állandóan fej felett kapaszkodni, ráadásul állandóan mozgó drót mellett, ezenkívül még egyensúlyozni is... Lefárasztott rendesen. Aztán lazításképpen gyorsan csúsztam kettőt a canopy pályán is, ugyanis ez az amit már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, ráadásul Visegrádnál vagy egy teljes pálya rendszer is, csak kissé drága. Szóval ez az, amikor az ember kapaszkodik egy rúdba, amely egy kerékhez van erősítve és ez szalad a drótkötélen. Nagyon jó volt!!! :D Az első mozzanat a kritikus, amikor belugrik az ember a semmibe és csak a rúdba kapaszkodik (persze azért itt is biztosítva van), aztán elindul az egész úton. Itt kb. 10-15 másodperc volt az egész (csak). Ezután újabb pihenő, majd már napsütésben, bár szélben, elkezdtem sziklát, akarom mondani fát, pontosabban egy fatörzset mászni. Ez a fatörzs kb. 32-35 méter magas és ugye ahogy megyünk felfelé egyre keskenyedik. Mivel a kezem eléggé kikészült már ekkorra és szél is nagyon fújt, ráadásul még néhány fogás is mozgott, így esélyét sem láttam, hogy a csúcsra felmenjek, sőt felálljak a platóra a tetején, úgyhogy 5 méterrel a vége előtt, a zászló aljánál megálltam, jól körülnéztem, hiszen az egész környéket be lehetett látni, majd lejöttem. Ekkor újabb pihenőt tartottunk, majd belevágtunk a nap utolsó próbájába a "katonai" tereppálya bejárásának, majd teljesítésének. 4 csapatot alakítottak ki, minden csapatba 2 fiú 3 lány került. Minden egyes "akadályt" együtt kellett teljesíteni, hol egymást segítve, hol csak tanácsot adva, majd ha végeztünk egy akadállyal, akkor mehettünk csak a másikra. Végezetül mi lettünk az utolsók majdnem egy órás teljesítménnyel, de igazából úgy gondolom nyertünk, mert végigmentünk, a lányok pedig már egyszer-egyszer feladták volna, de mégis végigcsinálták, végigcsináltuk.
Grillparty
Ezután jött a közös grillparty, ahol ugyan engem neveztek ki közfelkiáltásra grillmesternek, de az egyik dán srác már nagyon akart enni, meg úgy igazából úgy gondolta, hogy ő jobban ért hozzá, így ráhagytam az egészet. Fáradt voltam már, úgyhogy ettünk, meg egy kicsit beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk...
Alvás
Na ez volt az amit megint csak nem felejtek el, sőt most már egyre inkább a fejembe vések, nehogy mégegyszer hálózsákban, polifoamon sátorban akarjak aludni. Szörnyű, borzasztó, lesújtó, beteg ötlet. Hiába volt nálam mindegyikből, de 8 fokban nem igazán egészséges dolog ezt tenni, ha éppenséggel van rendes ház is, ágyakkal... Csak ezt el felejtették megemlíteni nekünk, angolul, lehet, hogy dánul elhangzott, de hozzánk nem jutott el. Na mindegy, aludni nem tudtam, ráadásul úgy néz ki, hogy meg is fáztam. Ez van, azért úgy gondolom, az egész nap pozitívumai előre kárpótoltak ezért a kellemetlenségért.

Csütörtökön aztán korán elindultunk, én voltam az első aki visszaért a suliba, hiszen Cagdas még egy kört ment a maradék polifoamokért, majd Elisabethék is megérkeztek a másik autóval, majd a kerékpárosok is beszállingóztak. Gyors zuhany, majd tízórai, dán tanulás és képletöltés, majd ebéd és további tanulás volt a mai napi program, az állandó izomlázadás mellett. Ilyenkor lehet érezni, hogy mennyi helyen is található az emberen izom... :)
Free counter and web stats