Igen, befejeztük a filmet. Hajnali 4-re készen is lettünk vele. Mivel úgyis néztük az amerikai elnökválasztást, egyesek szervezett keretek között, mert Erik (Eu Studies tanár) összetrombitálta azokat a diákokat, akiket érdekelt és egyenesben nézték az egyik dán tévécsatornán a választás éjszakáját, néha kommentálta is az eseményeket, elemzésekkel és magyarázatokkal is szolgált. Szóval míg ők "választottak", addig mi készültünk a bemutatóra.
A reggelit megint elbuktam, talán majd holnap.
A bemutató szerencsére nagyon jól sikerült, sokkal jobban fogadták, mint gondoltuk. Végig nevették az egészet a tanárokkal együtt. Rikke és Svend oda is jött a végén és gratuláltak a filmhez. Úgy érzem, hogy megint egy kicsit közelebb kerültünk hozzájuk...
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: amerikai elnökválasztás. Összes bejegyzés megjelenítése

05 november 2008
04 november 2008
November 4.
Ez a nap sok szempontból is nevezetes volt, lesz, elsősorban azért, mert nővéremnek ma van a születésnapja, ezért aztán szeretnék neki még egyszer Nagyon Boldog Születésnapot és Jó Egészséget kívánni!
Másodsorban azért, mert az amerikai elnökválasztás napja ez, amelyen eldől, hogy egy teljesen más Amerika, vagy a réginek a folytatása várható-e a következő években.
Harmadsorban pedig azért, mert a filmünk a végéhez ért, ezen a napon be kell fejeznünk a készítését, hiszen holnap bemutató, a poszterek már kinn vannak, mindenki kérdezgeti, hogy mikor lesz, milyen lesz. Szóval nagyon várják már!
A konyhába ma sem jutottam le reggel, az álmosság erősebb volt, ellenben a dán órán természetesen résztvettem, haladtunk is szépen az anyaggal, valószínüleg be tudjuk fejezni az a nyelvtant, amíg itt vagyunk.
A dán társadalom órán egy videót néztünk meg, a Dán Parlamentről, választási rendszerről, politikai felépítéséről.
Ebédet követően kóruséneklés a régi dalok ismétélésével, majd tánc, keringővel, cha-cha-chával, jive-val, quicksteppel.
Az óráink végetével befejeztük a forgatást, innen már csak rajtam és a számítógépen múlik, hogy mikorra készülünk el.
Az esti sportot nem hagytam ki, megint voltunk focizni a többiekkel, hiszen a testmozgás az egy nagyon fontos dolog az ember életében...

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)