Sprækkebjerg túra

Szerencsésen, egyben hazaértünk, bár volt pár dolog ami nem úgy alakult, mint ahogyan elterveztük...

Az indulás
Ott hagytam abba, hogy az indulás kb. 10.15-kor lesz, de már korábban lehetett látni, hogy ez nem így lesz, mert kisebb logisztikai előkészület miatt a megbeszélés az "utazásról" is csúszott, nemhogy az indulás. Végülis nem vállaltam be a kerékpár utat, de mint később kiderül több szempontból is jól tettem... Szóval szóltam Rikke-nek, hogy inkább más közlekedési eszközt választanék, mert nem szeretném hátráltatni őket azzal, hogy nem megyek az ő tempójukban. Ezt megértette, úgyhogy némi gondolkodás után kaptam feladatokat, ha már autóval jövök és nem kerékpárral, így nekem maradt a polifoam matracok előkészítése és a félkész kaja berakodásában való segédkezés. Elindultak, kb. 10.45 tájékán. Aztán láttam, hogy néhány csomag nem fért be a másik autóba, így azokat is összegyűjtöttem. Azt mondta Rikke, hogy Cagdassal fogok menni, 11.45-kor jön... Aha... 11.50, sehol. 12.00, sehol. 12.10, végre itt megérkezett, pár percnyi pakolás után elindultunk. Egyébként a meteorológiáról csak annyit, hogy ez volt az első alkalom, amikor sikerült mellélőni az időjárásnak, mert ugyan miközben vártam Cagdast, már elkezdett esni, de nem csak egy kis eső volt, ahogyan jelezték, illetve kis eső volt csak tartósan, kb. 3-4 óra tájban hagyhatta valamikor abba... :S
Utazás
Nem volt nagy a távolság, csak max. 20 km, de eddig tán összesen ennyit nem tekertem, nemhogy kétszer ugyanennyit. Ráadásul esőben, ráadásul nem a Rikke által előrejelzett "egy-két dombocska, nem veszélyes, szinte sík, alig jár autó" tájjal, hanem mint egy hullámvasút, három helyen legalább 40 méternyi szintkülönbség kis távolságon belül, ez még néhány dánnak is fejtörést okozott, pedig ők szinte kerékpáron ülve jönnek a világra. Szóval egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy jól tettem, hogy autóztam... Visszatérve az utazáshoz, másodrendű úton haladtunk javarészt, kamionnal is találkoztunk, aztán kb. a célállomástól 1,5 km-re utólértük a bringásokat. Még ekkora csúszással is sikerült megelőznünk őket. :) Mindenki teljesen el volt csigázva, pedig még csak ezután jött a java.
Helyszín
Némi meglepetést okozott a hely, kicsit természetesebbre számítottam, Mert a központi részt egy nagy beton kolosszus tette ki. :S
Túllépve a kezdeti megdöbbenésen, megebédeltük a hozott kaját, majd belekezdtünk a Friluftscenterezésbe.
Aktivitások
Négy csoportba osztottak minket, felvérteztek aznapi élménytársunkkal a beülönkkel, meg egy csomót is kötöttek ránk (mármint egy kötélre, de azzal körbetekertek minket), bár annak nem derült ki, hogy mi volt a jelentősége. Szóval én az egyes csoportba kerültem, amelynek az első "élménye" az ereszkedés volt. Igen ez is tud élményt okozni, ha magunknak csináljuk, biztosítani azért biztosítottak, de mégis, a saját kezünkben volt az ereszkedésünk záloga, a kötél.
Ezt követően természetesen mentem még egyet, hogy ne a rossz(abb)ul sikerült maradjon meg emlékezetemben. Egy kis pihenő után, következett a második próba, ugyanez, csak arccal előre felé, tehát nem ültünk a levegőben, hanem hasaltunk, sőt, sétáltunk lefelé a falon. :) Az első alkalom nem igazán sikerült, mert kicsúszott a lábam magam alól, pontosabban a fal és én közülem, így aztán a beülőmre csatlakoztatott ereszkedő nyolcas tartott a levegőben és életben ebben az érdekes "büdös bogár" pozícióban, bár ezekkel akkor ott nem igazán foglalkoztam, csak próbáltam valahogyan visszakeveredni állóhelyzetbe, mármint falon álló helyzetbe, tehát vízszintesbe. Ebben a feladatban az volt a legnehezebb, hogy az összes vér a fejembe ment, így aztán eléggé szarul éreztem magam, ráadásul a beülő meg elszorította mindenemet az derekamnál, melynek a nyoma még most is látszik (egyébként a nap végén a bordótól a liláig az összes zúzódási árnyalat látszódott a kezemen, lábamon, mindenhol). Oda se neki, próbáljuk meg mégegyszer. Most már ügyesebben, szinte mint a Pókember jöttem lefelé a falon. :D
A harmadik feladat nem esett jól. Ennek a lényege annyi volt, hogy egy csőben (betongyűrűkben) kellett lejönni, fejjel lefelé... :S Ismét vértolulás, ismét rossz érzés. Ezt azért nem próbáltam ki mégegyszer. Ráadásul a kabátomnak sem tett nagyon jót, a betongyűrűnek való dörzsölődés. Újabb pihenő után, következett az, amely igazán kikészítette a kezemet, két párhuzamos dróton közlekedni, mintegy 30-40 métert, 20 méter magasan. Állandóan fej felett kapaszkodni, ráadásul állandóan mozgó drót mellett, ezenkívül még egyensúlyozni is... Lefárasztott rendesen. Aztán lazításképpen gyorsan csúsztam kettőt a canopy pályán is, ugyanis ez az amit már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, ráadásul Visegrádnál vagy egy teljes pálya rendszer is, csak kissé drága. Szóval ez az, amikor az ember kapaszkodik egy rúdba, amely egy kerékhez van erősítve és ez szalad a drótkötélen. Nagyon jó volt!!! :D Az első mozzanat a kritikus, amikor belugrik az ember a semmibe és csak a rúdba kapaszkodik (persze azért itt is biztosítva van), aztán elindul az egész úton. Itt kb. 10-15 másodperc volt az egész (csak). Ezután újabb pihenő, majd már napsütésben, bár szélben, elkezdtem sziklát, akarom mondani fát, pontosabban egy fatörzset mászni. Ez a fatörzs kb. 32-35 méter magas és ugye ahogy megyünk felfelé egyre keskenyedik. Mivel a kezem eléggé kikészült már ekkorra és szél is nagyon fújt, ráadásul még néhány fogás is mozgott, így esélyét sem láttam, hogy a csúcsra felmenjek, sőt felálljak a platóra a tetején, úgyhogy 5 méterrel a vége előtt, a zászló aljánál megálltam, jól körülnéztem, hiszen az egész környéket be lehetett látni, majd lejöttem. Ekkor újabb pihenőt tartottunk, majd belevágtunk a nap utolsó próbájába a "katonai" tereppálya bejárásának, majd teljesítésének. 4 csapatot alakítottak ki, minden csapatba 2 fiú 3 lány került. Minden egyes "akadályt" együtt kellett teljesíteni, hol egymást segítve, hol csak tanácsot adva, majd ha végeztünk egy akadállyal, akkor mehettünk csak a másikra. Végezetül mi lettünk az utolsók majdnem egy órás teljesítménnyel, de igazából úgy gondolom nyertünk, mert végigmentünk, a lányok pedig már egyszer-egyszer feladták volna, de mégis végigcsinálták, végigcsináltuk.
Grillparty
Ezután jött a közös grillparty, ahol ugyan engem neveztek ki közfelkiáltásra grillmesternek, de az egyik dán srác már nagyon akart enni, meg úgy igazából úgy gondolta, hogy ő jobban ért hozzá, így ráhagytam az egészet. Fáradt voltam már, úgyhogy ettünk, meg egy kicsit beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk...
Alvás
Na ez volt az amit megint csak nem felejtek el, sőt most már egyre inkább a fejembe vések, nehogy mégegyszer hálózsákban, polifoamon sátorban akarjak aludni. Szörnyű, borzasztó, lesújtó, beteg ötlet. Hiába volt nálam mindegyikből, de 8 fokban nem igazán egészséges dolog ezt tenni, ha éppenséggel van rendes ház is, ágyakkal... Csak ezt el felejtették megemlíteni nekünk, angolul, lehet, hogy dánul elhangzott, de hozzánk nem jutott el. Na mindegy, aludni nem tudtam, ráadásul úgy néz ki, hogy meg is fáztam. Ez van, azért úgy gondolom, az egész nap pozitívumai előre kárpótoltak ezért a kellemetlenségért.

Csütörtökön aztán korán elindultunk, én voltam az első aki visszaért a suliba, hiszen Cagdas még egy kört ment a maradék polifoamokért, majd Elisabethék is megérkeztek a másik autóval, majd a kerékpárosok is beszállingóztak. Gyors zuhany, majd tízórai, dán tanulás és képletöltés, majd ebéd és további tanulás volt a mai napi program, az állandó izomlázadás mellett. Ilyenkor lehet érezni, hogy mennyi helyen is található az emberen izom... :)

A francia túra - második rész, elszervezések

Sokak számára kimerítő és jóval inkább megrészegült este után, csütörtökön elmentünk egy nagy túrára busszal, először a Pont du Gard-ot néztük meg, 2 órás szabadfoglalkozásos program keretében, bár voltak olyanok, akik szinte ki sem mozdultak a vendéglátó létesítmények körzetéből!? Pedig ez gyönyörű volt, ha már ott voltunk, én rendesen körbe is jártam.
A rendelkezésre álló idő elég volt, fotóztam is rendesen, ha valakit érdekel megtekintheti az ismert képtáramban. Délután továbbmentünk Nîmes-be, ahol újabb szervezett szervezetlenség fogadott minket, miszerint 3 órás szabadprogram keretében nézhetjük meg a várost, illetve amennyit sikerül belőle. Na jó, annyit azért megszerveztek nekünk, hogy egy 3D-s mozi keretében amolyan Gladiátorosan megnézhettük a város történetének főbb momentumait. Ezek után ment mindenki amerre látott, az emberek jelentős része shoppingolt... Mindegy, az ő bajuk. Amennyire az idő engedte, én azért végignéztem a főbb látnivalókat. Egyébként szerencsénk volt, hogy busszal mentünk, mert elég rossz volt az idő egész nap, sőt, este még egy kiadós zivatar is elkapott minket a hazafelé úton. Még a buszon dánul közölték a fontos pénteki tudnivalókat a túrák indulásával kapcsolatban, de amikor mi is szerettük volna mindezt végighallgatni, akkor abból nem lett semmi, ugyanis semmit sem közöltek angolul. Egyébként a hét elején még tudtak információt nyújtani angolul is, de a hét második felére valószínűleg elfelejtették a nyelvet, mert minden info csak dánul hangzott el. Jó megértem, egész héten dánok között voltunk, igazán megtanulhattuk volna a nyelvet... Én igyekeztem, de eddig azért még én sem jutottam, sajnos... :S Este azért megkérdeztük a dán diákokat, hogy mi az info, de csak annyit mondtak, hogy a pénteki programokról beszéltek. Így összesen annyit tudtunk az utolsó napi programokkal kapcsolatban, hogy lesznek valamikor, de hogy pontosan mikor, azt nem, lévén, hogy az előzetes programban is pont ezen a napon nem voltak pontos időpontok megadva... Királyság!!! A "szokásos" buli a nap végén most elmaradt, mindenki elég fáradt volt ahhoz, hogy inkább pihenjen.
Pénteken a szervezés megint érdekesre sikeredett. Mivel ugye kiadtak minket egy túra és extrém sport szervező cégnek, így a tanárok nem nagyon törték magukat a reggeli órákban. Sikerült azért azt megtudnom, hogy állítólag 8.50-kor kellett találkozniuk a sziklamászóknak a parkolóban... elmúlt 9.20 is, még mindig ott dekkoltunk a parkolóban. Végre feltűnt Rikke, aki mondta, hogy Svendék sem értik, mi történt. Aztán jött egy telefon, hamarosan jön egy kis busz értünk, hogy elvigyen a szervezők bázisára... Újabb adalék, a szervezetlenséghez... Az íjászkodók elmentek a bázisra, hiszen állítólag oda kellett menniük, erre a busz amely értünk jött, visszahozta őket, hiszen nem ekkorra volt időpontjuk... :S Aztán kiderült még az is, hogy minket meg vártak ugye a bázison és mivel késtünk ezért egy 20 fős gyerek csapattal + kísérőkkel együtt kellett (volna) kimennünk a falhoz egy 24 fős kisbuszban... Azt hiszem nem kell mondani, hogy ez sem sikerült, úgyhogy pótautót állítottak be nekünk, így aztán közel háromnegyed órás késéssel kijutottunk a falhoz, de ott ért a meglepetés, 12-re már vissza is menni a vezetőnek, mert indul a következő túrája... Marha jó, előzetesen úgy harangozták be a tanáraink, hogy ez egy egész napos outdoor és extrém sport nap lesz, erre sikerült ebből maximum 2 és fél órát csinálni... :S Ismét csak gratulálni lehet a szervezésért... De ez még mind semmi, amely leginkább felháborított az még csak most következett.
Kinn a falnál tök jól elbeszélgettem a vezetőnkkel, hogy milyen helyeken másztam már, meg hogy szeretem a via ferratakat is, erre megkérdezte, hogy jövök a délutáni rapellingre is? Erre válaszoltam neki, hogy nem, mivel mindenki csak egy programot választhatott és én inkább a falmászást választottam. Aztán délután ért csak a meglepetés, amikor jöttek vissza rapellingesek, hogy mi történt. Ugyanis a mászó csoportból, rajtam kívül a többi fiú szépen elment rappellingelni (is)... Állítólag azért, mert volt néhány ember, aki nem ment el rá, ezért ők ugrottak be helyettük. Csak egy pár dolgot nem értek, 1. honnan tudták, hogy nincs ki a létszám, 2. miért nem kérdeztek meg engem is, hogy volna-e kedvem menni, hiszen tudták, hogy ezeket az extrém sportos őrületeket imádom, 3. mivel nekem volt felszerelésem, így aztán még plusz emberként nekem is szólhattak volna, hiszen így én nem vettem volna el senki elől a lehetőséget. Így csak ők vették el tőlem... :(
Mivel nem kissé felháborodtam ezen, a házamban a dánok is észrevették, majd megkérdezték hogy mi a bajom. Elmondtam, majd megkérdeztem, miért nem mehettem - mert csak egyen lehet részt venni; mondtam, hogy tudom, de akkor miért mehettek a többiek - mert nem volt meg a létszám; tőlem miért nem kérdezték meg, hogy volna-e esetleg kedvem - ... (nincs válasz)
Ennyit a dologról, részemről lezártam, de akkor sem értem, miért nem voltunk a túra második felében egyenlően kezelve a dánokkal? A nap végén még szerveztek egy francia népzenés estet, majd utána jött a búcsú buli.
Szombaton aztán 11-kor elindultunk visszafelé. Rövidebb pihenőkkel kb. 30 perccel hamarabb sikerült visszaérnünk, mint ahogyan az odaútat tettük meg. Egyébként még a visszaúton is rátettek egy lapáttal a tanáraink, amit a nemzetköziek már végképp nem értettek. Ha egy csoport vagyunk, akkor miért nem kezelnek úgy. Bár nem volt jelentős a dolog, de mégis... Arról van szó, hogy a hazaút perceit elütvén csináltak egy tesztet, kvízt a diákoknak a tanáraink (vagy csak az egyik??), földrajzi, kultúrális, művészeti kérdésekkel, de CSAK a dánoknak! 8(
Mindegyük tud angolul, miért nem tudták volna angolra is lefordítani? Esetleg akkor egy dán és egy nemzetközi együtt csinálja, de nem... Lehet, hogy attól tartottak, hogy a nemzetköziek jobban tudták volna a válaszokat mint a dánok és ez esetleg ciki lett volna? Ezt már nem fogjuk meg tudni, de jó néhány kérdésben azért mi segítettünk a dánoknak, az biztos...
Végezetül kissé elcsigázva és kissé alváshiányosan, de vasárbap délelőtt szerencsésen visszaértünk Franciaországból.
Összegzésül azt mondhatom, hogy még az utolsó két-három nap negatívumait is leszámítva, nagyon jó és hasznos túrán vettünk részt a dán diákokkal együtt, sok mindenkit ismertünk meg jobban, mint ahogyan tettük ezt itt, eddig az iskolában.