Sprækkebjerg túra

Szerencsésen, egyben hazaértünk, bár volt pár dolog ami nem úgy alakult, mint ahogyan elterveztük...

Az indulás
Ott hagytam abba, hogy az indulás kb. 10.15-kor lesz, de már korábban lehetett látni, hogy ez nem így lesz, mert kisebb logisztikai előkészület miatt a megbeszélés az "utazásról" is csúszott, nemhogy az indulás. Végülis nem vállaltam be a kerékpár utat, de mint később kiderül több szempontból is jól tettem... Szóval szóltam Rikke-nek, hogy inkább más közlekedési eszközt választanék, mert nem szeretném hátráltatni őket azzal, hogy nem megyek az ő tempójukban. Ezt megértette, úgyhogy némi gondolkodás után kaptam feladatokat, ha már autóval jövök és nem kerékpárral, így nekem maradt a polifoam matracok előkészítése és a félkész kaja berakodásában való segédkezés. Elindultak, kb. 10.45 tájékán. Aztán láttam, hogy néhány csomag nem fért be a másik autóba, így azokat is összegyűjtöttem. Azt mondta Rikke, hogy Cagdassal fogok menni, 11.45-kor jön... Aha... 11.50, sehol. 12.00, sehol. 12.10, végre itt megérkezett, pár percnyi pakolás után elindultunk. Egyébként a meteorológiáról csak annyit, hogy ez volt az első alkalom, amikor sikerült mellélőni az időjárásnak, mert ugyan miközben vártam Cagdast, már elkezdett esni, de nem csak egy kis eső volt, ahogyan jelezték, illetve kis eső volt csak tartósan, kb. 3-4 óra tájban hagyhatta valamikor abba... :S
Utazás
Nem volt nagy a távolság, csak max. 20 km, de eddig tán összesen ennyit nem tekertem, nemhogy kétszer ugyanennyit. Ráadásul esőben, ráadásul nem a Rikke által előrejelzett "egy-két dombocska, nem veszélyes, szinte sík, alig jár autó" tájjal, hanem mint egy hullámvasút, három helyen legalább 40 méternyi szintkülönbség kis távolságon belül, ez még néhány dánnak is fejtörést okozott, pedig ők szinte kerékpáron ülve jönnek a világra. Szóval egyre inkább megfogalmazódott bennem, hogy jól tettem, hogy autóztam... Visszatérve az utazáshoz, másodrendű úton haladtunk javarészt, kamionnal is találkoztunk, aztán kb. a célállomástól 1,5 km-re utólértük a bringásokat. Még ekkora csúszással is sikerült megelőznünk őket. :) Mindenki teljesen el volt csigázva, pedig még csak ezután jött a java.
Helyszín
Némi meglepetést okozott a hely, kicsit természetesebbre számítottam, Mert a központi részt egy nagy beton kolosszus tette ki. :S
Túllépve a kezdeti megdöbbenésen, megebédeltük a hozott kaját, majd belekezdtünk a Friluftscenterezésbe.
Aktivitások
Négy csoportba osztottak minket, felvérteztek aznapi élménytársunkkal a beülönkkel, meg egy csomót is kötöttek ránk (mármint egy kötélre, de azzal körbetekertek minket), bár annak nem derült ki, hogy mi volt a jelentősége. Szóval én az egyes csoportba kerültem, amelynek az első "élménye" az ereszkedés volt. Igen ez is tud élményt okozni, ha magunknak csináljuk, biztosítani azért biztosítottak, de mégis, a saját kezünkben volt az ereszkedésünk záloga, a kötél.
Ezt követően természetesen mentem még egyet, hogy ne a rossz(abb)ul sikerült maradjon meg emlékezetemben. Egy kis pihenő után, következett a második próba, ugyanez, csak arccal előre felé, tehát nem ültünk a levegőben, hanem hasaltunk, sőt, sétáltunk lefelé a falon. :) Az első alkalom nem igazán sikerült, mert kicsúszott a lábam magam alól, pontosabban a fal és én közülem, így aztán a beülőmre csatlakoztatott ereszkedő nyolcas tartott a levegőben és életben ebben az érdekes "büdös bogár" pozícióban, bár ezekkel akkor ott nem igazán foglalkoztam, csak próbáltam valahogyan visszakeveredni állóhelyzetbe, mármint falon álló helyzetbe, tehát vízszintesbe. Ebben a feladatban az volt a legnehezebb, hogy az összes vér a fejembe ment, így aztán eléggé szarul éreztem magam, ráadásul a beülő meg elszorította mindenemet az derekamnál, melynek a nyoma még most is látszik (egyébként a nap végén a bordótól a liláig az összes zúzódási árnyalat látszódott a kezemen, lábamon, mindenhol). Oda se neki, próbáljuk meg mégegyszer. Most már ügyesebben, szinte mint a Pókember jöttem lefelé a falon. :D
A harmadik feladat nem esett jól. Ennek a lényege annyi volt, hogy egy csőben (betongyűrűkben) kellett lejönni, fejjel lefelé... :S Ismét vértolulás, ismét rossz érzés. Ezt azért nem próbáltam ki mégegyszer. Ráadásul a kabátomnak sem tett nagyon jót, a betongyűrűnek való dörzsölődés. Újabb pihenő után, következett az, amely igazán kikészítette a kezemet, két párhuzamos dróton közlekedni, mintegy 30-40 métert, 20 méter magasan. Állandóan fej felett kapaszkodni, ráadásul állandóan mozgó drót mellett, ezenkívül még egyensúlyozni is... Lefárasztott rendesen. Aztán lazításképpen gyorsan csúsztam kettőt a canopy pályán is, ugyanis ez az amit már nagyon régóta szerettem volna kipróbálni, ráadásul Visegrádnál vagy egy teljes pálya rendszer is, csak kissé drága. Szóval ez az, amikor az ember kapaszkodik egy rúdba, amely egy kerékhez van erősítve és ez szalad a drótkötélen. Nagyon jó volt!!! :D Az első mozzanat a kritikus, amikor belugrik az ember a semmibe és csak a rúdba kapaszkodik (persze azért itt is biztosítva van), aztán elindul az egész úton. Itt kb. 10-15 másodperc volt az egész (csak). Ezután újabb pihenő, majd már napsütésben, bár szélben, elkezdtem sziklát, akarom mondani fát, pontosabban egy fatörzset mászni. Ez a fatörzs kb. 32-35 méter magas és ugye ahogy megyünk felfelé egyre keskenyedik. Mivel a kezem eléggé kikészült már ekkorra és szél is nagyon fújt, ráadásul még néhány fogás is mozgott, így esélyét sem láttam, hogy a csúcsra felmenjek, sőt felálljak a platóra a tetején, úgyhogy 5 méterrel a vége előtt, a zászló aljánál megálltam, jól körülnéztem, hiszen az egész környéket be lehetett látni, majd lejöttem. Ekkor újabb pihenőt tartottunk, majd belevágtunk a nap utolsó próbájába a "katonai" tereppálya bejárásának, majd teljesítésének. 4 csapatot alakítottak ki, minden csapatba 2 fiú 3 lány került. Minden egyes "akadályt" együtt kellett teljesíteni, hol egymást segítve, hol csak tanácsot adva, majd ha végeztünk egy akadállyal, akkor mehettünk csak a másikra. Végezetül mi lettünk az utolsók majdnem egy órás teljesítménnyel, de igazából úgy gondolom nyertünk, mert végigmentünk, a lányok pedig már egyszer-egyszer feladták volna, de mégis végigcsinálták, végigcsináltuk.
Grillparty
Ezután jött a közös grillparty, ahol ugyan engem neveztek ki közfelkiáltásra grillmesternek, de az egyik dán srác már nagyon akart enni, meg úgy igazából úgy gondolta, hogy ő jobban ért hozzá, így ráhagytam az egészet. Fáradt voltam már, úgyhogy ettünk, meg egy kicsit beszélgettünk, majd nyugovóra tértünk...
Alvás
Na ez volt az amit megint csak nem felejtek el, sőt most már egyre inkább a fejembe vések, nehogy mégegyszer hálózsákban, polifoamon sátorban akarjak aludni. Szörnyű, borzasztó, lesújtó, beteg ötlet. Hiába volt nálam mindegyikből, de 8 fokban nem igazán egészséges dolog ezt tenni, ha éppenséggel van rendes ház is, ágyakkal... Csak ezt el felejtették megemlíteni nekünk, angolul, lehet, hogy dánul elhangzott, de hozzánk nem jutott el. Na mindegy, aludni nem tudtam, ráadásul úgy néz ki, hogy meg is fáztam. Ez van, azért úgy gondolom, az egész nap pozitívumai előre kárpótoltak ezért a kellemetlenségért.

Csütörtökön aztán korán elindultunk, én voltam az első aki visszaért a suliba, hiszen Cagdas még egy kört ment a maradék polifoamokért, majd Elisabethék is megérkeztek a másik autóval, majd a kerékpárosok is beszállingóztak. Gyors zuhany, majd tízórai, dán tanulás és képletöltés, majd ebéd és további tanulás volt a mai napi program, az állandó izomlázadás mellett. Ilyenkor lehet érezni, hogy mennyi helyen is található az emberen izom... :)