A következő címkéjű bejegyzések mutatása: CPR szám. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: CPR szám. Összes bejegyzés megjelenítése

04 december 2008

Karácsony lázában égve

Ilyen sem volt még, nem állítottam be az ébresztő órát, így aztán nem is csoda, hogy nem keltem fel, csak akkor amikor már gyanúsan világos volt kint, na ez már jóval 9 óra után volt... :S
A közöséneklésre lementem, majd utána következett Mr. Erikkel egy European Studies, ahol az Európai Unió részvételét vitattuk meg, néhány szituációban, mit kellene tenni, miért. Kissé vontatott volt az óra, de szünet után egy tegnapi EU-s hírt beszéltünk át, miszerint milyen kapcsolatot kellene kialakítani Oroszországgal, hiszen a soros cseh elnökség alatt lesz egy 27+6 keleti ország részvételével rendezendő csúcstalálkozó és Oroszország nem igazán szeretné, ha az EU többi bővítése folyamán már szinte csak EU-s határa lenne nyugaton. Mivel a hír rövid volt és aktuálpolitikai hírekben senki nem akart igazán állást foglalni, így hamar átbeszéltük.
Ebédet követően elszaladtunk az önkormányzathoz, CPR ügyben, de az ügyintéző hölgy nem igazán tudott intézkedni, menjünk vissza holnap... :) Már szinte hazajárunk hozzájuk...
Fotózáson fotó és kép manipulációról volt szó természetesen a Photoshop segítségével. Ennek köszönhetően szinte megint én voltam a tanári segítség. Mennyire örülök, hogy ennyit kellett használnom az utóbbi években a programot, most legalább átadhatom, amit tudok róla. :)
A vacsora egy kicsivel korábban volt ma, mert jött egy pár vendég, míg utána megint egyedüli nemzetköziként, segítettem a dánoknak a karácsonyfára függőket készíteni.
Este aztán befejeztem a dán könyvből a szavak és kifejezések átültetését a byki-be.

Ja, azt majd elfelejtettem, ismét jelentkezett az elfem... Megint kaptam tőle egy üveg sört! :D
Örülök neki, a hétvégén meg is iszom, ne kelljen üvegekkel hazaindulni...

11 november 2008

Ketfő vagy hédd... nem tudom eldönteni

Egy újabb hosszú és változatos napon vagyunk túl, némileg változó kilátásokkal, de változatlanul reményekkel telve.
Zsuzsi tegnapi bulija után, a fő bulizók meglehetősen másnaposnak tűntek, főleg ha azt nézzük ez azért mégsem egy hétvégi party volt. A szerencséjük az volt, hogy a csavarnak köszönhetően, a délelőtti órák a hétfői órarend szerint, míg a délutániak a szokásos keddi szerint voltak megtartva, így a nemzetközieknek csak a 10 órás közös szeánsz után kellett órán megjelenniük.
Labdajátékokon ismét kosárlabdáztunk, ráadásul már Svend is átvette Steffen módszerét, miszerint a lányoknak és a fiúknak külön-külön tartotta az órát, így aztán a lányok kezdtek korábban, míg mi csak fél 12 után kerültünk sorra.
Ebéd után szóltam Steffennek, hogy elmennék intézni a CPR számommal kapcsolatos ügyeket, úgyhogy a kóruséneklésen csak később jelennék meg, bár mint kiderült, számomra el is maradt az egész... Elmentünk Zsuzsival az önkormányzathoz, hogy szeretnénk CPR számot. Mint kiderült, mivel a tartózkodásink már csak 2 hónapig érvényes, ezért nem igényelhetünk, hiszen legalább még 3 hónapig érvényesnek kell lennie az igényléstől kezdve. Az egészben az az érdekes, hogy azt viszont senki sem mondta, hogy ezért nekünk kell utánajárnunk, mi úgy tudtuk, hogy ezt is majd kiküldik nekünk automatikusan. Hát nem, így aztán az összes többi kártya (bankkártya, adókártya, egészségügyi kártya) intézése is megfeneklett, úgyhogy holnap még megyünk egy újabb kört az önkormányzatnál, hogy mit is tudnánk még tenni, mert mi azért mégis szeretnénk dolgozni, miként lehetséges mindez, nem hiszem, hogy aki szeretne dolgozni annak ne tennék lehetővé, hogy gyarapíthassa a gazdaságot (a sajátját, a munkaadóét, na meg az államét is).
Este aztán ismét haladtam a dán könyvvel, újabb szavakat vittem fel a byki-be, majd beszéltem Renivel is, hullafáradt, esszét ír, filozófiai könyveket olvas angolul, de ennek ellenére szereti amit csinál. :) Én is szeretném végre, ha sikerülne megoldani, hogy dolgozhassak a suli mellett, mert azért be kell valljam, igenis hiányzik a munka és nem a pénz miatt...
Free counter and web stats