12 november 2008

Reményteli szerda

A napot egy jól sikerült alvással indítottam, így szerencsére a festészetre frissen érkeztem, ahol belekezdtem a nagy művembe. Mivel már régóta kacérkodtam Münch Sikolyával, így gondoltam egy merészet és belevágtam. Azt viszont nem gondoltam volna, hogy ennyire rabul ejt, de erről majd később...
Festészet után megbeszélős-éneklős összeülés volt ismét, de egy kis meglepetés koncerttel egybekötve, a múlt hétre ígért duo most lépett fel és egy nagyon hangulatos, vidám előadással rukkoltak elő. Egyikük zongorázott, másikuk, aki a mókamester szerepét is betöltötte, nagybőgőzött, meg harmónikázott, később aztán utánuk néztem és kiderült, hogy külön-külön igencsak ismertek egész Dániában, bár a párosukról egy cd-n és egy dvd-n kívül nem nagyon találtam semmit. Mindegy, a műsor jó volt, tetszett mindekinek.
Ebéd után ismét elmentünk az önkormányzathoz, de sajnos jó hírt nem kaptunk, ezzel a tartózkodásival, amelyet az ösztöndíj mellé kaptunk nem dolgozhatunk még 15 órában sem...:S
Pedig mondtuk, hogy a kitételként említett speciális eset, a nyelvtanulás lenne a munkával a célunk, de a válasz nemleges maradt. Próbálunk információkat gyűjteni, hogy van-e esetleg lehetőség másfajta tartózkodásira, de erről csak a jövő héten fogunk megtudni többet.
Vacsorát követően aztán leültem Lars-szal, mert a családi hétvégéhez kell összegyűjteni pár fotót, mely egy kivetítőn megy majd egész szombat este, és mivel tudták, hogy én nagyon sok képet készítettem, ráadásul nem is főként a bulizó fiatalokról, így a képek nagy része az én "munkáim" közül kerül majd ki. :D
Éjszaka aztán visszatértem a képemhez, hiszen a fotó válogatás közben megittam vagy három kávét, úgyhogy nem voltam egyáltalán álmos... Így hajnali 4-re kerültem ágyba, ellenben készen lettem a festményemmel! :)

Nincsenek megjegyzések:

Free counter and web stats