15 november 2008

Családi nap

Szerencsére nekem már pénteken elkezdődött a családi nap, ugyanis Reni este megérkezett. Mivel a hét elején Svédországban van jelenése ismét, így előtte eljött és meglátogatott, megnézte, hogy hol vagyok, hogy vagyok.
Ezen a napon aztán sok teendőnk volt, bár főleg a nap második felében. A szabad programban sétáltunk egy kört Hadstenben, majd a hivatalos megnyitóra visszaérve, kezdetét vette a vendégek "szórakoztatása". Először a teatersportosok tartottak egy műsort, majd a diákok eddig eltelt 3 hónapját bemutató fotókból lehetett megtekinteni egy válogatást. Ezt követően megnyílt a festészeti és a kerámia kiállítás is, aztán a vacsora előtt a legnagyobb érdeklődéssel várt programra gyűlt össze a nép, a táncbemutatóra. Nem mondom, hogy jól sikerült volna a tánc, de ez itt igazából senkit sem érdekelt. A lényeg az volt, hogy látták a vendégek, hogy próbálnak a fiatalok táncolni, mozogni, miközben jól érzik magukat. A vacsora kissé vontatottan haladt, de ez köszönhető volt valószínűleg a nagy tömegnek is, ennyi embert még nem láttam az étkezőben egyszerre, még a családi kerékpározásnál sem voltak ennyien. Közben aztán volt itt közös éneklés is és a gitár csoport is tartott egy rövid bemutatót. Az estét aztán a szokásos Einstein buli zárta, ahol csak az volt a kérdés, ki meddig bírja józanon, vagy kinek mennyit enged a pénztárcája...

Nincsenek megjegyzések:

Free counter and web stats