06 november 2008

Ismerkedés a fotózással is

A nap legnagyobb meglepetése: sikerült felkelnem a reggelihez... a héten először, na jó ez nem nagy érdem, de akkor is, olyan volt, mintha már hetek óta ez lett volna az első alkalom. A reggeli után aztán nehogy a visszaalváson gondolkodhassak (nem mintha ez megfordult volna a fejemben) gyorsan belecsaptunk a mai labdajáték óra adagunkba. Kosárlabdáztunk, szerintem Mikit a guta megüti majd, ha megtudja (maximum akkor ha visszatért Koppenhágából a barátaitól), mert pont azért nem járt be ezekre, mert nincs kosárlabda... :) Most volt, el is fáradtunk. European Studies-on most kivételesen nem Mr. Erik volt benn, hanem Svend, ráadásul egy érdekes témát boncolgattunk egész idő alatt, miszerint hogyan látják ők a nemzetközieket. Mennyire érzik előnynek, hátránynak, hogy mellettük külföldiek is vannak a suliban, meg sorolják fel azokat a dolgokat, amelyeket másnak éreznek a nemzetköziekben. Ezek a kérdések - nem ennyire lesarkítva - a Zsuzsi fejéből pattantak ki, majd a Magda (lengyel) és Katyuska (észt-orosz) foglalta mondatokba, mert az utóbbi időben ők voltak azok akik leginkább elégedetlenkedtek a helyzettel. Jó volt egy kicsit tisztába tenni a helyzetet, bár igaz, hogy nekem eddig sem volt semmiféle problémám a beilleszkedéssel és az alkalmazkodással.
Ebéd után aztán végre jött a fotó óra. Nagyon jó volt végre egy olyan emberrel is beszélni, akinek ez a munkája, biztos vagyok benne, hogy sokat tudok majd tanulni tőle. A Magdáék ismét eléggé elégedetlennek tűntek, mert az óra döntően dánul zajlott, bár a fotózásban a kulcsszavak minden nyelven érthetőek, így aztán nekem nem okozott gondot ez sem. Be kellett, lehetett mutatni egy-egy képet amelyik tetszik és amelyik nem tetszik, aztán ezt jól kibeszéltük, hogy miért is jó illetve nem jó. A kedvenc képemet megmutattam a csoportnak, mindenkinek tetszett, még a "tanárnak" is, úgyhogy megnyugodtam, hogy azért van remény, 1000-2000 fotónként 1-1 jót is tudok csinálni! :)
Vacsora után aztán visszatértem a korábban már bevált elfoglaltsághoz, a tanuláshoz.

Nincsenek megjegyzések:

Free counter and web stats