17 november 2008

Hétfő, de csak egy kicsit

Fel tudtam kelni reggelizni!! :) Szerencsére most nem aludtam át, így vételeztem egy kis táplálékot magamhoz.
A labdajátékok elmaradtak, mert jött egy dán politikus előadást tartani, így a dánok mindegyike ott ült és figyelt. Ennek köszönhetően, mármint a látogatásnak, az ebéd is később kezdődött, aztán a többi óra is tolódott egy kicsit.
Festészeten erősen gondolkodóba estem, mi legyen a következő remekmű, mert éppen elfogytak azok a vásznak amelyek nekem kellenének. Így aztán vászonhoz kerestem ihletet. :)
Közben indítottam még egy mosást is, mert már nem nagyon maradt cuccom amit felvehetnék, úgyhogy el is határoztam, hogy mikor hazamegyek megint veszek egy pár cuccot, mert sosem lehet elég tartalékkal rendelkezni. Vacsorát követően megint lementünk focizni, de ez most nem volt egy jó ötlet, a talaj sem volt jó, meg az idő sem volt a legjobb, bár egyáltalán nem esett semmi sem, se hó, se eső, se jég, csak szimplán hideg volt, talán 3 fok... nem esett jól. :S
A következő dán kultúra és politika órára kellett egy kis előadást készíteni a dán modellből, miért jó, mi volt korábban, most mi a jellemző rá. Érdekes olvasmány, pláne angolul...

Nincsenek megjegyzések:

Free counter and web stats