02 november 2008

A suli alapításának 125. évfordulója

Ez a buli volt az eddigi legjobb...
Egész nap nem történt szinte semmi, mindenki próbálta kipihenni az előző nap fáradalmait...
Aztán napközben már itt voltak a vendégek, akik megszállták az iskolát, minden folyosó tele volt idősebb emberekkel, akik egy kicsit nosztalgiáztak. :)
Este fél 7 után aztán elkezdődött egy kisebb összejövetel számunkra, mintegy kirekesztve a bulizó társaságból, de aztán valahogyan buli kerekedett az egészből. :D Éjfél körül elkezdtünk énekelni a könyvből dalokat és bár csak mi ketten maradtunk ott Zsuzsival (a standard diákok közül, mert még a vendégségben lévő Zsuzsi barátnő Kinga is ott volt velünk) énekelni a dánokkal, a magyarok és a nemzetköziek további része visszavonult közben aludni. Nagy buli lett, még az igazgató és egy-két tanár, na meg vendég is átjött, hogy megnézze a közben részeggé váló és a vendégsereg számára az étkezőben "Jézus, Jézust" kántáló diáksereg (kb. 6-7 dán lány) performance-át. A teremben ahol voltunk az este folyamán, az asztalokat egy kereszt formába rendezték, az üres sörös- és borosüvegeket a táblához rakták, majd elkezdték kántálni, hogy Jézus, Jézus... Elég érdekes és vicces volt, hogy a kissé becsípő diákok mit is csinálnak. Egyébként a diákok azért is tudtak így elázni, mert az italok ingyen voltak, köszönhetően az iskola születésnapjának. Szóval nagyon jó buli volt, szerintem ez volt az eddigi legjobban sikerült party, amin résztvettem.

Nincsenek megjegyzések:

Free counter and web stats