26 november 2008

A szoba fogságában...

Mivel most már eléggé kijött ez a szarság rajtam, így egész nap (kivéve a kajákat) a szobám vendégszeretetét élveztem... A hangom olyan, mintha megint (m)utálnék... :)
Voltam a gyógyszertárban, ahol kaptam egy szopogatós helyi érzéstelenítős tablettát a száraz köhögésemre, reméljük beválik. Mikivel viccelődtünk is, hogy tablettában adják a kokaint, torokfájás ellen, csak a félreértések elkerülése végett, itt Hexokainnak nevezik. :D
Na mindegy, reméljük használni fog ez a csodaszer, szerencsére nem is volt olyan nagyon drága, "csak" 35 Dkk, tehát szinte ingyen volt, majdhogynem úgy dobták utánam.
Reggel azért lementem festészet órára jelentkezni, hogy nem mennék, Marianne megértő volt, még jobbulást is kívánt. Aztán felfelé menetben beírtam magam a kis könyvecskébe, melyet akkor kell használni, ha valakinek valami baja van, vagy esetleg elutazik valahova és ezért nem tud résztvenni az órákon. Így aztán most felavattam, mármint részemről.
Azért az élet nem állt meg, kaptunk ma egy papírt, melyre fel kellett vezetnünk az óráinkat, mert ezek alapján írják meg rólunk az értékelésünket, amelynek folyományaként megkapjuk a szemeszter elvégzéséről az oklevelet, illetve majd kézbesítik azt a címünkre. Ebédnél lementem, hiszen azért enni kell. Utána vissza a szobába (nem is tudom, mikor feküdtem ennyit egyhuzamban), majd egy kis dán tanulás, aztán pihenés, majd ismét kaja. Igyekeztem minél kevesebbet emberek között lenni, de azért akartam mozogni és levegőn lenni is. Úgyhogy kompromisszumot kötöttem magammal és így egészen jól és hasznosan töltöttem a napot, bár a száraz köhögésem nem igazán hagyott nyugodni még kora este sem. :S
Vacsi után aztán töltöttem tovább a dán szótárt, hiszen már nincsen sok hátra és még egy nagyon fontos feladatot meg kell szerveznem, miszerint Lars-szal megbeszélni, hogy mikor tudna segíteni a szavak, kifejezések helyes kiejtésének diktafonra mondásában. Jó kis projekt lesz! :) Talán még jó is, hogy így több időm jut a nyelvkönyv szavainak betöltésére. Vagy nem?? :O Ja és ha jól számolom ez volt a 101. nap, mesés!! :D

2 megjegyzés:

Gab írta...

Grat a 101.-nap sikeres Túléléséhez : )

De mér van az hogy akárhányszor írok kommentet abba mindig benne van a 'jobbulást' szó ? : D

Balu írta...

Biztosan azért, mert azt hiszed, hogy rosszul vagyok itt... De nem! :D

Free counter and web stats